Nőtt a drogfüggők száma

Pozsony |

<p>Amit nem árulnak el az emberek, arra választ ad a szennyvíz &ndash; mutatott rá egy kutatás, mellyel azt próbálták felmérni, milyen kábítószert szednek a lakosok. Mint kiderült, a vártnál sokkal többen vásárolnak kokaint. Az EU felmérése alapján az unió tagállamaiban metamfetaminfüggőségre kezelt emberek 95%-a Szlovákiában és Csehországban él.</p>

Eddig egyszer sem figyelték olyan sokáig és olyan átfogóan a lakosság kábítószer-fogyasztási szokásait, mint az elmúlt közel két évben. A Drogokat Ellenőrző Nemzeti Központ (NMCD) nem az emberektől kérdezte, mit „szívnak”, a szennyvíztisztítókból vett mintákban vizsgálta a drogfogyasztást. 2014-ben 17 szennyvíztisztítóból vett mintát vizsgáltak 16 városban, ami körülbelül 1,6 millió embertől származó szennyvíznek felel meg, plusz az öt nyári fesztiválon összegyűjtött szennyvizet is megvizsgálták.

„Az eredmények kifejezetten sokkoltak bennünket, főleg a kokain mennyisége. A legmagasabb kokaintartalma a fővárosi szennyvíznek volt. Azt hittük, hogy az embereknek nincs pénzük kokainra, hiszen tavaly egy gramm ára 70–120 euró körül mozgott” – mondta Eleonóra Kastelová, a NMCD munkatársa. A mintákból viszont nem lehet kideríteni a fogyasztók életkorát és azt sem, hány ember fogyasztott kábítószert. Míg például a fővárosban főleg marihuánát és kokaint találtak a szennyvízben, addig a fesztiválokon begyűjtött minták igazolták, hogy a szórakozók szinte egyetlen drogfajtának sem tudnak ellenállni, a legnépszerűbbek a metamfetaminok, az ecstazy és a speed tabletták. Megfigyelhető, hogy miután a fogyasztók körében is elterjedt a híre annak, hogy ezt a két utóbbi kábítószert gyakran hamisítják, inkább a jobb minőségű, por vagy tabletta formájában gyártott MDMA-drogot vásárolják.

Egyébként egy másik európai felmérés pont arra mutatott rá, hogy az unió tagállamaiban metamfetaminfüggőségre kezelt emberek 95 százaléka Szlovákiában és Csehországban van – összesen 8000 függőt kezelnek Európában. A kontinens legelterjedtebb kábítószere továbbra is a kokain, melyet tavaly 3,4 millió állampolgár használt – főleg Európa nyugati és déli államaiban. Szlovákiában a lakosság 0,6 százaléka ismerte be kokainfüggőségét. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?