Folyik a mentés, de továbbra sem tudni több mint 400 utasról

Peking |

<p>Folytatódtak szerdán a mentési munkálatok a kínai Jangce folyón történt hajószerencsétlenség helyszínén, de a fedélzetén 456 emberrel felborult hajó körzetében több ezer ember és több száz hajó, csónak, továbbá búvárok bevonásával zajló kutatás eredményeiről egyelőre kevés részletet hoztak nyilvánosságra.</p>

A rendelkezésre álló adatok szerint eddig 18 halottat vittek partra, a biztos túlélők számában pedig hétfőhöz képest nincs változás, 14-en vannak. Három holttestet a baleset helyszínétől 30 kilométerre, Hunan tartományban találtak meg, egy túlélőt csaknem húsz kilométernyit vitt az ár, egy másik pedig 90 kilométerrel lejjebb sodródott, mire a partot ért.

A központilag irányított média helyi idő szerint szerda délutánig nem közölte, megkísérelték-e a bejutást a vélhetően holttestek százait rejtő hajótestbe, és mi történt azokkal, akikről kedden még azt állították, hogy élnek és odabent vannak.

A hajón tartózkodók hozzátartozóinak egy részét a helyszínre szállították, mások Sanghajban, az utazást szervező irodánál vagy az utcán - a kormányzatnál - tombolnak, követelnek választ a kérdéseikre és tájékoztatást az aktuális helyzetről.

A Kelet Csillaga nevű, 76 méter hosszú, négyszintes kirándulóhajó fedélzetén 456-an voltak, amikor a jármű vélhetően egy tornádó következtében, a folyó Hupej tartományi szakaszán felborult és állítólag 1-2 perc alatt elsüllyedt. Ez hétfőn az esti órákban történt.

A televíziós híradásokból az derült ki, hogy a búvároknak nehézségeik vannak, nem tudják például kinyitni a kabinok befelé nyíló ajtóit, mert azokat ágyak és asztalok torlaszolják el. Attól is tartanak, hogy a zárt terek megbontásával, nyílások vágásával a még élő embereknek reményt adó légbuborékokat szüntetnének meg. Lapértesülések szerint a szakemberek tanulmányozzák az elsüllyedt hajóval azonos vízi járművek műszaki adottságait, felépítését.

A baleset időpontjában nagy vihar volt az adott folyószakaszon, a szél sebessége meghaladta a 110 kilométert óránként. Egy teherhajó kapitánya a Hszinhua kínai hírügynökségnek elmondta, hogy nagyjából a Kelet Csillaga elsüllyedésének idején segélykiáltásokat hallott, ő maga pedig úgy döntött, hogy lehorgonyozza hajóját, s úgy vészeli át a vihart, amely 15-20 percig tartott. Mint mondta, a sűrű eső, a rossz látási viszonyok lehetetlenné tették, hogy megközelítse a nagy hajót.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a helyszínre ment, s azt ígérte, hogy rendszeresen és részletesen tájékoztatnak a mentésről és a nyomozás állásáról. Arra is felszólított, hogy az illetékesek gondoskodjanak a hozzátartozók ellátásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?