És önnek milyen napja lesz? Horoszkóp szerdára.

<p>A bikák ma megvalósíthatják álmaikat, az oroszlánokon látszik, hogy fülig szerelmesek, a nyilasok pedig próbálják meg nem agyondolgozni magukat!</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)

Most bekövetkezhet az, ami nagyon ritkán esik meg az ember életében. Egyszerre lehet szerencsés a szerelemben és a pénzügyeit illetően. Szép kalandot is tartogathat ez a nap romantikus estével fűszerezve!

Bika (IV. 21.–V. 21.)

Most megvalósíthatja álmait, éppen ezért ne hallgasson a negatív véleményekre. Ne hagyja, hogy bármiről is lebeszéljék! Az illetőből az irigység beszél, s nem tud különbséget tenni saját kudarca és mások élete között.

Ikrek (V. 22.–VI. 21.)

Sajnos képtelenség minden illúzióját kedvesével kapcsolatban megtartania, de ha őszintén megbeszélik a dolgokat egymással, még van jövője a kapcsolatuknak, vagyis sikerülhet újjáépíteniük, amit eddig leromboltak!

Rák (VI. 22.–VII. 22.)

Egyik munkatársa mindent elkövet, hogy ellehetetlenítse kollégái és felettesei előtt. Mindezt természetesen féltékenységből és irigységből, mert látja, érzi, ön sokkal jobb szakember. Ne vegye fel a labdát!

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)

Már mindenki látja, hogy fülig szerelmes. Hiába, a kisugárzása már elárulja önt. Most, hogy a szíve foglalt, sorra keresik fel azok, akik eddig észre sem vették. Ám ön annyira szerelmes, hogy ebben az érzésében senki sem tudja megingatni!

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)

Az öntől már megszokott következetességével és ésszerűségével többre mehet, mintha szentimentálissá válna. Ha a körülményei ismét ideálisak lesznek, akkor ön is képes lesz megbocsájtani s másként látni bizonyos dolgokat!

Mérleg (IX. 24.–X. 23.)

Ha valami különlegességre vágyik, akkor akár egy nagyon extrém dolgot is kipróbálhatna. Viszont, ha már vannak gyermekei, akkor jobban el kell gondolkodnia azon, mit válasszon, mivel nem veszélyeztetheti az életét!

Skorpió (X. 24.–XI. 22.)

Régi kapcsolata, amelyben él, már nem az a vérpezsdítő, sőt kezd feszültté válni és kifulladni. Amennyiben valóban így van, nincs értelme tovább halogatni a szakítást. Őszintén beszéljen meg kedvesével mindent!

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)

Ideje lenne végre tiszta fejjel újragondolnia az otthoni dolgokat! Ehhez viszont legalább néha vissza kellene fognia magát. Ugyanis ha állandóan dolgozik, mint egy gép, az érzelmek lassan eltűnnek az életéből.

Bak (XII. 22.–I. 20.)

Kedvese képtelen kiismerni önt, mivel nincs ideje vele foglalkozni, s alig beszélgetnek. Ha továbbra sem szakít rá időt, akkor hamarosan új társ után nézhet! Jobban kellene ügyelnie egészségére!

Vízöntő (I. 21.–II. 19.)

Mindketten figyeljenek arra, hogy egymás szemébe nézve beszéljenek. Ugyanis, ha nem így tesznek, akkor sokkal könnyebben elbeszélnek egymás mellett, s a szavak nem érnek célba, csupán felesleges szócsépléssé válnak.

Halak (II. 20.–III. 20.)

Ha ilyen tempóban folytatja a munkát, akkor hamarosan előléptetés lehet a vége. Főnökei már eddig is értékelték szorgalmát és odaadását, de amit az utóbbi időben csinál, az példaértékű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?