Minimálnyugdíj: elnöki vétó, hajthatatlan Fico

<p>Habár Andrej Kiska államfő alkotmányellenességre hivatkozva megvétózta a minimálnyugdíjat bevezető törvénymódosítást, július elsejétől biztosan életbe fog lépni. Robert Fico kormányfő tegnap bejelentette, hogy a június 16-án kezdődő ülésén újra elfogadja a módosítást a kormánypárti többség.</p>

 

Andrej Kiska azzal indokolta a vétót, hogy a jogszabály diszkriminálja a nyugdíjpénztári tagokat, számukra ugyanis alacsonyabb összegben határozza meg a minimálnyugdíjat: annak arányában csökken, amennyi járadékot a második pillérbe befizettek. „Az ilyen jogi előírás közvetlen diszkriminációt jelent” – jelentette ki Kiska. Olyan módosításokat javasolva ajánlotta elfogadásra törvényt, amely ezt a diszkriminációt megszüntetné.

Fico tegnap kijelentette, hogy nem lesznek tekintettel az államfő javaslataira, a törvényt változatlan formában fogják elfogadni. „A köztársasági elnök csak megismételte az ellenzék kifogásait, a kormány nem vállalja át a kockázatot a nyugdíjpénztáraktól” – jelentette ki Fico. A jogszabály így várhatóan az Alkotmánybíróság elé kerül, mivel ellenzéki képviselők jelezték, hogy végső esetben a taláros testülethez fordulnak.

Ez azonban várhatóan nem lesz hatással arra, hogy júliustól emelkedhet azoknak a kisnyugdíjasoknak a járadéka, akik legalább 30 évet ledolgoztak. Esetükben a minimális nyugdíj legalább 269,50 euró lesz, ami a ledolgozott évek számával emelkedik. Az emelt összeget azonban várhatóan csak ősztől folyósítja majd – visszamenőleg – a Szociális Biztosító. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?