A múltba visszaküldött kameraszem

<p>A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmánya minden évben Forbáth Imre-díjjal jutalmazza az általuk legjobbnak tartott, előző évben megjelent verskötet szerzőjét. Idén &ndash; immár második alkalommal &ndash; Vida Gergely vehette át az elimserést. Demóverzió című, 2014-es kötetében gyermekkori emlékeit idézi fel.</p>

A kötet verseit olvasva először a hiány és az emlékezet szavak jutottak eszembe. Minden vers egy-egy konkrét, személyes történetből vagy emlékfoszlányból indul ki, ám ez nem a gyermeki tudat rekonstrukciója, hanem a felnőtt tudat sajátos stilizációja. Mit keresett ebben a kötetben?Az emlékezés – természetéből adódóan – eleve hiányt termel, hiszen a dolog leglényegéhez hozzátartozik a felejtés is. Az írásművek még jobban felerősítik ezt a kettős mozgást, hiszen a tudatmunka szavakba öntése csak jelentős deficittel valósulhat meg. Ebben az értelemben alkotóként igazán élvezem a felejtést, hogy valami mindig bent marad, szóval hogy nem tudom kihozni a gyerekszobából. S talán éppen ez az, amit találtam: a „demóverziót”, hogy a múlt elsajátítása eleve kudarc, csak próba, kidolgozatlan felület, zaj. De úgy gondolom, mindez az irodalmi megszólalásról általában is elmondható. A kötetben ez a tapasztalat egyébként elégikusabbra, szorongósabbra lett hangszerelve. A gyermeki én itt valami múltba visszaküldött kameraszem. Ez a hasonlat azért is lehet találó, mert érzésem szerint a látvány, a nézés központi kérdése a kötetnek. Nemcsak hogy a felnőtt figyeli egy képzeletbeli féreglyukon keresztül az elidegenített gyermek-önmagát, hanem mintha e gyermek számára is amolyan látványként jelenne meg saját kora. Ez utóbbi persze megint egy újabb elidegenítő effektus, a szorongás ebből az elválasztottságból, a többszörös takarásokból és elfojtásokból, a megértetlen pletykákból és családi történetekből áramlik rá a szövegekre. A felnőtti nézőpont tehát ki van szolgáltatva annak a látványnak, amelyet figyel. A kettő közt állandó az oszcilláció. Beszélhetünk identitásversekről, illetve a saját nyelvi és egyéb identitás keresésének szándékáról is?Persze – de kinek az identitása? Arra a felvetésre, hogy esetleg rátaláltam volna a saját költői nyelvemre, nem igazán tudnék mit mondani. Az is lehet, hogy ez már korábban megtörtént, de erre még nincs rálátásom. Az meg, hogy a versekben megszólaló hang mennyire köthető az íróhoz, olvasói szempontból nem releváns. Úgy is mondhatnám: magánügy, ennél azért több kell. Innentől persze igen a válasz: az identitás megkonstruálásának nyelvi kérdései nagyon is foglakoztattak. Hogyan születtek a kötet versei? Folyamatos átírás, javítgatás közepette, vagy többnyire egy szuszra? És valóban tekinthetjük őket az előző, Horror klasszikusok című kötet prequeljének, ahogyan az a kiadói ismertetőben szerepel?Már a horroros kötetben is vannak olyan versek, melyek valamiképp a gyermekkort próbálják kifaggatni. Persze ott azért más a kontextus. A Demóverzió anyaga tehát már akkortájt alakulgatott, de csak később tudatosult bennem, hogy tematikus értelemben amolyan előtörténet lehet. Profanizálva a kérdést: miféle gyermekkor az, amelyből mondjuk a horrorhoz való, „perverz”, megkésett vonzódás kinő? Ebben az értelemben a Demóverzió mint prequel stimmel, annál is inkább, mert egy általam írt fogalmazványból származik. Igaz, marketingszempontból nem tartom túl szerencsésnek, hogy éppen ezt a kiragadott állítást használták fel ajánlónak... Vannak olyan versek a kötetben, amelyek a Horror klasszikusok néhány fragmentumának továbbgondolt változatai. Jelentősebb alakítások inkább a végső fázisban történtek: amikor már tisztábban láttam a koncepciót. Egy esetben írtam át azért a szöveget, mert utólag egyszerűen szentimántálisnak és rossznak találtam. Ez a díj remélhetőleg ráirányítja az olvasók figyelmét a kötetre. Ön szerint mekkora a presztízse manapság a költészetnek kis hazánkban? Egyáltalán, érdekli önt alkotás közben a majdani olvasó reakciója, vagy privát ügynek tekinti a versírást?A költészetnek alacsony a presztízse, ahogy egyébként a magas irodalomnak is. De például a vers azért van így is hátrányban a regénnyel szemben, mert az olvasót nem ajándékozza meg egy történetbe való belehelyezkedés kényelmével. Egy verseskötet fragmentáltabb, újra- és újratölt, ott ismétel, ahol nem kellene, satöbbi. Sokkal inkább tereli a figyelmet saját anyagszerűségére, mint az epikus próza. Ezért sem írható például pop-vers: az úgynevezett minőségi szórakoztató irodalom mindig regény vagy novella. Ebben az értelemben nincs szórakoztató líra, csak rossz vagy dilettáns. Ezekből viszont annál több van. Ilyen értelemben alkotás közben nem igazán izgat a potenciális olvasó reakciója, de ha van, annak utólag nagyon örülök.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?