Tízből hat külföldi termék

Pozsony |

<p>Négy éve tízből öt élelmiszer hazai előállítású volt, ma már csak négy tartalmazza a &bdquo;Made in Slovakia&rdquo; feliratot. Gyakorlatilag az összes üzletláncnál csökkent a hazai termékek aránya. Az élelmiszeripari kamara konkrét lépéseket követel a kormánytól.&nbsp;</p>

Továbbra sem sikerült megállítani a külföldi élelmiszergyártók szlovákiai invázióját: az üzletek által kínált élelmiszereknek manapság már csak a 40 százaléka hazai, míg 2011-ben ez még elérte az 50 százalékot – derül ki a GfK Slovakia tanácsadó társaság és a Szlovák Élelmiszer-ipari Kamara (PKS) közös felméréséből, amely azonban azt is kiderítette, hogy az egyes üzletek között jelentős különbségek vannak.

Aki hazai élelmiszerre vágyik, annak a most közzétett elemzés szerint a COOP Jednota vagy a CBA üzleteiben kellene vásárolnia, az előbbiben 62, az utóbbiban 51 százalék a szlovákiai élelmiszerek aránya. A sor végén már hagyományosan a Lidl található, ahol ez csupán 14 százalék. A visszaesés nem csak a nagy üzletláncokra vonatkozik: míg 2011-ben a kis boltokban a termékek 67 százaléka volt hazai gyártmány, addig most csak 58 százalékuk az.

Daniel Poturnay, a PKS elnöke szerint jelentős különbségek vannak az egyes termékek között is. A szlovákiai étolajat például lassan nagyítóval kell keresni, hiszen ennek az aránya már tavaly is 46 százalék volt, ami az idei évre 13 százalékra esett vissza, vagyis tízből kilenc étolajat külföldről hoznak be. Nagyjából a tizedével csökkent a hazai üdítőitalok és a húsok aránya is, az előbbinek már csak a 22, az utóbbinak a 45 százaléka szlovákiai. A felmérés során 16 csoportba osztották az élelmiszereket, ebből csak öt típus esetében van 50 százalék felett a hazai termékek aránya, mind folyékony: a tej, a víz, a sör, a bor és az egyéb alkoholos italok esetében.

„A kereskedőkkel 2012 decemberében kötött egyezség szerint nőnie kellett volna a hazai élelmiszerek arányának, azonban a mostani elemzés is bebizonyította, hogy ennek épp az ellenkezőjére került sor” – nyilatkozta Poturnay, aki szerint a kormánynak mielőbb olyan intézkedéseket kellene hoznia, amelyek megakadályozzák a hazai élelmiszerek teljes kiszorulását az üzletekből. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?