Politikai, nem a szakmai kérdéseken bukott meg a minimum

Pozsony |

<p>Biztatóan indult, ám a két párt együttműködésével kapcsolatos pontok miatt megfeneklett a szlovákiai magyar oktatási minimumról szóló tárgyalás.&nbsp;</p>

Folytatás egyhamar nem lesz, a Híd és az MKP várhatóan külön-külön fog egyeztetni a szakmai szervezetekkel. Utóbbiak aláírták az MKP által összeállított dokumentumot, amelyhez mások is csatlakozhatnak. Nem megy ez együtt„A két, szlovákiai magyar érdekeket képviselő párt természetesen képes egyeztetni a Kerekasztal közbenjárása nélkül, teszik ezt május 11-én, hétfőn is” – írta a Híd múlt héten, miután nem tudtak egyezségre jutni a Kerekasztallal. Úgy tűnik, mégsem ilyen problémamentes a viszony a két párt között, szakpolitikai ügyekben sem tudnak közös platformra jutni. A két párt és az oktatási, valamint a társadalmi szervezetek a múlt héten találkoztak, hogy tárgyaljanak a kisebbségi iskolaügyet érintő problémákról. Ezekből több is felgyülemlett az utóbbi időben – kerettanterv, magyarórák száma, kisiskolák bezárása –, a cél egy közös oktatási minimum aláírása lett volna. Az MKP-t A. Szabó László oktatási alelnök és Szigeti László volt miniszter, a Hidat Érsek Árpád képviselő és Prékop Mária rozsnyói iskolaigazgató képviselte. Idő kell az áttanulmányozásraAz első problémák már múlt hétfőn megmutatkoztak. Az MKP egy négyoldalas tervezettel érkezett: ezt az összes meghívott akkor látta először. A Híd időt kért az áttanulmányozására, a többiek helyben aláírták. „Rossz volt az egész menete. Kaptunk egy dokumentumot, amit ott kellett volna aláírni” – mondta lapunknak Érsek Árpád. A. Szabó László szerint viszont mindenki tiszteletben tartotta, hogy kértek pár napot az áttanulmányozásra, addig az MKP nem is hozta nyilvánosságra a tervezetet. „Sajnálom, én nyilatkozatot akkor szoktam aláírni, amikor megegyeztünk valamiben” – tette hozzá Érsek, aki szerint először azokról a dolgokról kellett volna beszélni, amiben nincs nézeteltérés a felek között. „Mindenki, aki részt vett már ilyen tárgyaláson, tudja jól, hogy ha nincs egy tervezet, amiből kiindulhatunk, akkor nagyon nehezen jutunk el valamilyen végcélhoz” – fejtette ki lapunk kérdésére A. Szabó, hozzátéve: ugyanígy jártak el 2013 augusztusában, amikor ugyanebben a felállásban az MKP székházában találkoztak – volt egy javaslat, azon módosítottunk, s azt írta alá minden jelenlévő. „A tervezet az MKP programja, a Híd Polgári Víziója és az SZMPSZ programja alapján készült” – mondta az MKP politikusa. Nem kell a FelvidékHétfőn volt egy javaslat, a Híd három nappal később küldött egy saját tervezetet. A felvidéki jelzőt szlovákiai magyarra cserélték, az oktatásügy önigazgatása helyett önkormányzatiságot javasoltak. Ezekkel nem volt gondja egyik félnek sem. A szakmai részben lényegi módosítás nem történt, a két fél a politikai jellegű kérdésekben nem tudott egyezségre jutni. Az MKP szerint az egyezség lényege az lett volna, hogy hogyan tudnak együttműködni a pártok és a szakmai szervezetek. A Híd kivette a tervezetből azt a részt, amely szerint a felek egyeztették volna oktatáspolitikai lépéseiket, törekedtek volna az egységes állásfoglalásra, valamint megegyeztek volna abban, hogy a magyar oktatásügy kérdéseiben nem támadják egymást.„Indul a kampány. Miért kellene a másikat bármiről is informálni, ami a mi műhelyünkből jön ki, és ami pozitívan érinti a magyar iskolákat?” – kérdezte Érsek. „Ha nem akarnak egyeztetni, akkor miben egyezünk meg? Hiszen ez a kulcsa az egésznek – véli A. Szabó. – Az oktatásból nem szabad kampánykérdést csinálni. Ha az iskoláinkat szeptemberben bezárják, hiába van akármilyen kampánya egy pártnak, az nem menti meg őket.” Az MKP politikusa szerint a szakmai szervezetektől olyan visszajelzéseket kaptak, hogy örülnének a két párt együttműködésének az oktatásügy terén. „Miért kell most mindenkinek a saját utacskáját járnia, miért félünk az egyeztetéstől?” – kérdezte A. Szabó. Érsek állítja: a Híd nem szakítja meg a párt és a szakma közötti konzultációkat azokról a kérdésekről, amelyek segítenek az iskoláknak. „Mi a szakmával fogunk egyeztetni, nem politikai párttal” – tette hozzá a volt közlekedési államtitkár. Kampánytéma lesz?Az MKP kezdeményezte, hogy az egyezség tartalmazzon egy megnemtámadási részt is, amely szerint az oktatáspolitikai kérdésekben nem támadta volna egymást a két párt. A Híd ezt a részt is ellenezte. „Hogy ne lehessen ebből politikumot csinálni a választások előtt, se az egyik félnek, se a másiknak” – indokolta a döntést Érsek. Kérdésünkre, hogy a megnemtámadási záradék nem pont erről szólt volna-e, azt mondta: „elég nagy politikumot látok benne, úgyhogy nem”.A politikusok által elmondottak alapján nem valószínű, hogy a közeljövőben a két párt együtt visszatérne a témára.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?