Virágokkal temették el az őskőkori asszonyt

<p>Virágokkal temették el a &quot;vörös hölgyet&quot;, akit tizenhatezer évvel ezelőtt helyeztek végső nyugalomra a spanyolországi El Mirón-barlangban.</p>

Az érintetlen felső paleolitikumi temetkezéssel kapcsolatos kutatásoknak különszámot szentelt a The Journal of Archaeological Science, amelynek egyik tanulmánya a helyszínen talált pollenek vizsgálatát ismerteti.    A Cantabria autonóm közösség keleti részén található El Mirón-barlang a középső paleolitikumban, körülbelül 41 ezer évvel ezelőtt népesült be és egészen a bronzkorig lakott volt, így jelentős régészeti lelőhelynek számít. A barlangot 1903-ban fedezték fel, a rendszeres feltárásokat azonban csak 1996-ban kezdték meg spanyol és amerikai régészek - olvasható a ScienceDaily hírportálon.    Az úgynevezett magdaléni kultúrához tartozó temetkezést 2010-ben fedezték fel a barlang végében, a hátsó fal és a mennyezetről lezuhant méretes mészkőszikla alkotta szűk résben. A sírban egy 35-40 éves asszony földi maradványait találták, a csontok és az üledék vöröses színe arra utal, hogy a temetéskor bőségesen alkalmaztak vörös okkert. A színezék miatt nevezték el a régészek "vörös hölgynek" az elhunytat.    A mészkősziklán rengeteg véset található, köztük háromszögek, amelyek a paleolitikum művészetében a nőket jelképezték. Az adott korszakra nem jellemző a barlangokban való temetkezés, így a "vörös hölgy" végső nyughelye arról tanúskodik, hogy igen fontos szerepet játszott közössége életében.    A Baszkföldi Egyetem (UPV/EHU) és a Zaragozai Egyetem kutatói az üledékben fennmaradt pollenek és spórák vizsgálatával a korabeli ökológiai viszonyokat igyekeztek megismerni. Tizenhétezer évvel ezelőtt, a magdaléni korszak elején a kantábriai régió éghajlata hideg és meglehetősen száraz volt, a zord klímát jellemzően tűlevelűek és nyírfafélék tűrték viszonylag jól. Hétezer évvel később, a magdaléni kor vége felé enyhülni kezdett a klíma, dúsabb lett a vegetáció, és megjelent a nyírfafélék családjához tartozó mogyoró.    A kutatók a barlangban egyetlen, a libatopfélék (Chenopodiaceae) családjához tartozó növény pollenjének a magas koncentrációját regisztrálták. Mivel polleneket kizárólag a temetkezés környékén mutattak ki, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az apró fehér és sárga virágokat a sírra helyezték. Azt nem lehet tudni, hogy ezzel mi volt a közösség tagjainak a célja - virággal akartak-e tisztelegni az elhunyt emléke előtt, vagy a kellemetlen szagokat igyekeztek-e ily módon elűzni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?