Túl magasak az adóterhek

Pozsony |

<div>Túl magasak Szlovákiában az adó- és járulékterhek &ndash; áll az OECD tanulmányában. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet kimutatása szerint ugyan néhány környező országban még többet visz el az állam a fizetésekből, az OECD-átlag azonban alacsonyabb, mint a szlovákiai.</div><div>&nbsp;</div>

Az átlagfizetésért dolgozók fizetésük 43,3 százalékát adják az államnak, míg az OECD-tagállamainak átlaga 41,2 százalék. Magyarországon ennél jóval többet, 49 százalékot visz el az állam, Ausztriában is 49,4 százalékos az elvonások aránya, de Lengyelországban csak a fizetés 36 százalékát kell befizetni az államkasszába. Elemzők szerint éppen a magas adó- és járulékterhek lassítják a gazdasági fejlődést. A minimumot kereső terhei is nagyokNálunk a fizetés nagysága viszonylag kis mértékben befolyásolja az adóterhek mértékét. Az átlagkereset kétharmadáért dolgozótól 38,6 százalékot vesz el az állam, míg az, aki az átlagbér 167%-át keresi, 43,3 százaléknyi adót és járulékot fizet. Belgiumban, ahol a legmagasabb az adóteher, a különbség több mint 10 százalékpontnyi: az átlagnál kevesebbet kereső 49,9 százalékot fizet, míg az átlagnál jobban kereső 60,8 százalékot. A lista másik végén Chile szerepel, ott mindössze 7 százalékos adót kell fizetni, a gazdagabbak is csak kicsivel többet, 7,9 százalékot fizetnek. Csökkenti azonban az adóterheket a gyerekvállalás. Két dolgozó felnőtt két gyerekkel már „csak” 33,3%-nyi adót fizet, de még ez is magasabb, mint a 28,5 százalékos OECD-átlag. Még a két gyereket egyedül nevelő szülő is az államnak adja fizetése 26,7 százalékát – sok más ország jelentős adókedvezményeket ad ilyen szülőnek. Például Írországban és Új-Zélandon negatív adót alkalmaznak ilyen esetben, az egyedülálló személy Írországban fizetése 19, Új-Zélandon pedig 16 százalékát kapja vissza az államtól. Nem jó a trendAz adók 2009-től minden kategóriában emelkedtek. Akkor az átlagfizetésért dolgozó alkalmazott még csak 37,7 százalékot fizetett be az államkasszába. E tekintetben Szlovákia nem lóg ki a sorból, a jövedelmet terhelő adók mértéke az utóbbi 5-6 évben szinte minden OECD-tagállamban emelkedett. Magyarországon ugyan 2010-ben mutatkozott egy jelentősebb adócsökkenés, 54 százalékról 46 százalékra esett vissza az átlagfizetésből fizetett adók és járulékok mértéke, de tavaly már újra 49 százalékos volt az adóteher. Az átlagnál többet keresőknél ugyanakkor a 2010-es csökkenés jobban megmaradt: akkor 59 százalékról csökkent 53 százalékra az adó az átlagkereset 167 százalékát keresőknél, de 2014-re 49 százalékra csúszott. Szlovákiában a minimálbérért dolgozók is rosszabbul járnak, mint sok más országban. A legalacsonyabb fizetés összege és az átlagfizetéshez mért aránya is alacsony. Az átlagkereset 45 százalékát teszi ki, amivel Görögországhoz és Hollandiához állunk közel. A 380 eurós minimálbérrel csak néhány volt szocialista országot előzünk meg. Az unióban arányait tekintve Franciaországban és Szlovéniában a legmagasabb a minimálbér, meghaladja az átlagbér 60 százalékát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?