Híd: a Kerekasztal hagyja a politikát a pártokra

Pozsony |

<p>Csütörtökön találkozott a Híd és a Kerekasztal, s a megbeszélés után még egyértelműbb, hogy a 2016-os választásokon nem lesz együttműködés a Híd és az MKP között, amit a magyar civil szervezetek szorgalmaznak. A találkozó fő célja az volt, hogy a felek tisztázzák a háromoldalú, Híd&ndash;MKP&ndash;Kerekasztal találkozó lehetőségét.</p>

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint a találkozó után is megmaradtak az aggályaik, hogy a Kerekasztal „elsősorban politikai indíttatásból” kezdeményezi az egyeztetést. A civil szervezetek szerint viszont a párt részéről nincs meg a politikai akarat a háromoldalú találkozóra, „az MKP elvi beleegyezése ellenére a Híd szerint nincs idő egy ilyen fórum meghirdetésére”. A Híd még tavaly decemberben döntött úgy, hogy a 2016-os parlamenti választásokon nem lesz közös magyar lista, a civilek egy hónappal ezelőtti egyeztetési javaslatát azzal utasította el, hogy a Kerekasztal egyik tagja állítólag szerepelni fog az MKP választási listáján. A civil ernyőszervezet ezután leszögezte: nem kíván politizálni, nem vesz részt egyik párt kampányában sem. „Míg szlovák vonalon a Robert Fico elleni összefogás jegyében nem okoz problémát az egyeztetés, addig magyar részről a magyar témákat illetően sajnálatos módon csak szükségtelen indulatokat korbácsol egy hasonló felvetés” – áll a Kerekasztal nyilatkozatában. „Káros hatással lenne a szlovákiai magyarságra, ha a választási együttműködés hiányának ürügyén a közhangulat tovább romlana és növekedne a politikusellenesség. Továbbra is az a közös érdekünk, hogy minél több képviselőnk üljön a parlamentben, és elkerüljük a sárdobálást” – közölte Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője.

A Híd állásfoglalása szerint nincs szüksége a civilek közvetítésére, az MKP-val nélkülük is tud egyeztetni, ha akar. Ilyen például a hétfőn folytatódó, az MKP által kezdeményezett oktatáspolitikai kerekasztal. „A politikát a politikai pártokra kell hagyni” – üzente a Híd a Kerekasztalnak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?