A hadihajók befejezték a kereskedelmi hajók kísérését

A hadihajók befejezték a kereskedelmi hajók kísérését
Washington |

<p>Az amerikai hadihajók befejezték a kereskedelmi hajók kísérését a Hormuzi-szorosban, amit a hét végén kezdtek el az iráni haditengerészet provokatív lépései miatt - jelentette be szerda este a washingtoni védelmi minisztérium.</p>

Amerikai hadihajók pénteken négy amerikai és egy brit hajót kísértek át a szoroson, amelynek egy része az iráni felségvizekhez tartozik. A Pentagon szerint azóta nem történt provokáció, ezért az intézkedés beszüntetése mellett döntöttek. Erről a minisztérium szóvivője számolt be sajtótájékoztatóján. Az amerikai hadihajók továbbra is térségben maradnak, ha szükség volna újabb hasonló intézkedésre - tette hozzá.

A Pentagon illetékesei még pénteken elmondták az intézkedéssel kapcsolatban, hogy a hadihajók nem hajóznak le-fel a szoroson a kereskedelmi hajókkal együtt, hanem a közelben tartózkodnak, és szükség esetén készek reagálni. Ezt annak hatására vezették be, hogy az iráni haditengerészet három nappal korábban lövéseket adott le, majd megszállta a Marshall-szigeteki zászló alatt közlekedő Maersk Tigris nevű hajót. Az iráni Tasnim hírügynökség egy neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva azt írta, hogy az ügynek nincs katonai vagy politikai vetülete, a hajót egy bírósági határozat nyomán foglalták le az iráni kikötői hatóság kérésére.

A Pentagon illetékesei pénteken azt is közölték, hogy az Egyesült Államok felajánlja a segítséget bármely országnak, amely erre igényt tart, és amelyet aggasztanak az iráni lépések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?