Kazah elnökválasztás - Nazarbajev 97,7 százalékkal nyert

Asztana |

<p>Nurszultan Nazarbajev kazah államfő a voksok 97,7 százalékának megszerzésével megnyerte a vasárnapi elnökválasztást - jelentette be a központi választási bizottság, hozzátéve, hogy a részvételi arány 95 százalékos volt.</p>

A 25 éve hatalmon lévő Nazarbajev így 2,2 százalékponttal jobb eredményt ért el, mint a legutóbbi, 2011 áprilisában tartott elnökválasztáson. Rajta kívül két jelölt indult most, Turgun Szizdikov, a Kazahsztáni Népi Kommunista Párt központi bizottsági tagja és Abulgazi Kuszainov, az államfő Haza Pártjának (Nur Otan) a tagja.

Még az exit pollok eredményeinek közzététele után Nazarbajev azt mondta, hogy a rekord nagy részvételi arány a kazahok egységét mutatja, és azt, hogy stabil országban akarnak élni, valamint támogatják az ő programját. Úgy vélte: Kazahsztán megmutatta a nemzetközi közösségnek, hogy magas színvonalú a politikai kultúrája és fejlett a demokrácia az országban.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mintegy négyszáz megfigyelőt küldött a választásra. A szervezet még egyetlen kazahsztáni választásról sem állapította meg, hogy megfelelt volna a demokratikus normáknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?