Előzetesbe került a kaposvári dohánybolti gyilkosság gyanúsítottja

Kaposvár |

<p>Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szombaton azt a 20 éves férfit, aki szerdán több késszúrással megölte egy kaposvári dohánybolt fiatal alkalmazottját - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.</p>

Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője az MTI-nek elmondta: a férfit 30 napra helyezték előzetes letartóztatásba szökés, elrejtőzés, továbbá az eljárás meghiúsítása és bűnismétlés veszélye miatt.     A nyomozók csütörtökön kora délután vették őrizetbe a Kaposvárhoz közeli Sántoson lakó B. Pétert emberölés megalapozott gyanúja miatt.      A nyomozó hatóság indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, melyet a szombat délelőtt rendelt el a Kaposvári Járási Bíróság.     B. Péter a rendőrségen tett beismerő vallomásában elmondta: előre eltervezte, hogy rablással szerez pénzt ahhoz, hogy elköltözzön szülei házából, és új életet kezdjen.      Nem sokkal zárás előtt ment be a Fő utcai trafikba, arcát egy széttépett pólóval eltakarva egy konyhakéssel kényszerítette az egyedül ott tartózkodó 20 éves alkalmazottat a pénz és a bejárati ajtó kulcsának átadására.      Már megkapta a pénzt és a kulcsot is, amikor a rendőrségen tett vallomása szerint felötlött benne, hogy távozása után túl gyorsan értesítheti az eladó a rendőröket, ezért a késsel - számtalan sebet ejtve - halára szúrta a fiatal nőt.      A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a férfi mindössze 22 ezer forintot zsákmányolt, amit kevésnek talált terve megvalósításához, ezért még aznap további trafikok kirablását tervezte, akár annak árán is, hogy ismét ölni fog. Ettől azt tartotta vissza, hogy a közelben kinézett trafikokban vagy nem volt egyedül az eladó, vagy nagy volt a mozgás a bolt előtt.      A gyanúsított előzetes letartóztatásáról szombaton zárt ajtók mögött döntött a bíróság. A várakozó fotóriportereknek és operatőröknek nem tették lehetővé, hogy kép készüljön róla.     A Sonline.hu a férfi ügyvédjétől úgy értesült, hogy B. Péter a bíróság előtt is fenntartotta beismerő vallomását. A megyei napilap internetes oldalának információja szerint a gyilkossággal gyanúsított férfit feltehetően Pécsre szállítják, tartva attól, hogy a kaposvári börtönben a többi rab bántalmazza.     B. Péter ellen a rendőrség különösen kegyetlen módon, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indított eljárást.      A férfi büntetlen előéletű, korábban a környezetében senki nem tapasztalta, hogy erőszakos lett volna. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?