Ott lesz Orosch érsek az imanapon?

Komárom |

<p>Holnap, Jó pásztor vasárnapján tartják a 24. Komáromi Imanapot, amelyen a hagyományoknak megfelelően magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak a hívek.&nbsp;</p>

Az elmúlt 10 évben mindig Ján Orosch nagyszombati érsek (2013 előtt püspökhelyettes) volt az ünnepi szentmise főcelebránsa, idén viszont – a komáromi bencések ellen folytatott harca miatt – nem lehet tudni, eljön-e Komáromba. „Semmilyen értesítést nem kaptunk erre vonatkozóan” – mondta pénteken portálunknak Elek László, komáromi esperes-plébános. Annyi bizonyos, hogy a Megszentelt élet évére való tekintettel a szentmise ünnepi szónoka egy szerzetes lesz, mégpedig Borsos József atya, pálos szerzetes, Pécsről. A komáromi bencés rend támogatására húsvét előtt petíciót indítottak magánszemélyek; a tiltakozó íveket az imanap idején is alá lehet majd írni.  A komáromi bencések jog- és vagyonfosztásával kapcsolatban a héten határozatot fogadott el városi képviselő-testület is. A jóváhagyott határozat szerint a bencés rend tevékenysége szorosan összefügg a város történelmével, jelentős mértékben hozzájárulnak kulturális, oktatói és társadalmi értékeinek gyarapításához. Ezért az önkormányzat bízik abban, hogy a komáromi bencések ügye mielőbb megoldódik, és a jövőben is aktív részesei lehetnek a városi értékek megóvásának. A határozatot Pannonhalmára, a Vatikánba és a Nagyszombati Érsekségre is eljuttatják.     
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?