Továbbra is korlátoznák a tulajdonosok jogait

Pozsony |

<p>Jóváhagyta a kormány azt a törvénymódosító javaslatot, mely a földvásárlást szabályozza.</p>

A tervezethez csatolták a földtulajdonra vonatkozó törvény módosítását is. A Smer az elmúlt napok botrányait is elsimítva, csendben módosítaná azt a passzust is, melyet 2010-ben ültetett át.

A Smer most úgy módosítaná a törvényt, hogy csak a jogos földtulajdonos igényelhesse vissza tulajdonát. Közvetítő ne léphessen be az ügybe, illetve a harmadik személy csak pénzt kaphasson a földalaptól, parcellát ne. Simon Zsolt, a Híd alelnöke támogatja a tervezetnek ezt a részét, mely részben megoldás lenne a legújabb telekbotrányra is. Alkotmányellenesnek tartja azonban a törvénynek azt a részét, melyben korlátoznák a tulajdonjogot. „A tulajdonos, aki visszakapja földjét a földalaptól, öt évig köteles lenne megőrizni az eredeti állapotot. Tehát nem építkezhet rajta és el sem adhatja” – magyarázza Simon. Kérdés, milyen egyéb lépéseket tesz a kormányfő. Felelősségre vonja-e a földalap vezetését és Ľubomír Jahnátek agrárminisztert, vagy a jogszabály módosításával lezártnak tekinti az ügyet.

A kormány tárgyalt a föld eladására és a földtulajdonra vonatkozó törvények módosításáról. „A föld vásárlását szabályzó törvénnyel, amely még egy éve sincs hatályban, az a gond, hogy megmondja ki és milyen módon vásárolhat földet. Ezzel azonban korlátozzák a tőke szabad áramlását” – mondta Simon Zsolt, a Híd alelnöke. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy településen van két mezőgazdász és 1000 telektulajdonos, a törvény elővásárlási jogot biztosít a gazdáknak, ezzel azonban egyszersmind monopolhelyzetet teremtettek. „El kell ismerni, hogy a jogszabály egyrészt védte a mezőgazdászokat, másrészt viszont a telektulajdonosok áron alul tudták csak eladni a földjeiket” – mondta Simon Zsolt. A törvény azt is lehetővé tette, hogy a telektulajdonos bármire, akár egy karórára is elcserélhette földjét, megkerülve ezzel a hatályos jogszabályokat. Az előterjesztők is azzal indokolják a módosítást, hogy visszaéltek a csereszerződésekkel.

A jogszabályt azonban – ellenzéki képviselők – kezdeményezésére alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság. Közben a törvényre Brüsszel is felfigyelt, információkat kért a jogszabállyal kapcsolatban. A kormánypárt elsősorban azért kénytelen módosítani az alig egyéves törvényt, hogy elkerülje az esetleges uniós büntetést. Simon Zsolt szerint azonban ez a tervezet is sántít, mivel megtiltaná a csereszerződések alkalmazását. Úgy véli az egész törvényt át kellene dolgozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?