Bezák hosszú útja a pápáig

<p>Tábori püspök lesz vagy vatikáni diplomata? Róbert Bezákkal kapcsolatban rendszeresen röppennek fel hasonló hírek, ám egyik sem felel meg a valóságnak. A leváltott érsek egyetlen célja, hogy találkozzon a pápával. Ez pénteken sikerült neki. Riportunk az ide vezető útról.</p>

Bezák érsek 2013. december 3-án költözött Olaszországba. Nem felsőbb utasításra, és nem is azért, mert több lehetőség közül épp a bussolengói kolostorra esett a választása. A redemptorista rend elöljárója ezt a helyet kínálta fel neki, és ő elfogadta az ajánlatot, mert előzékenységet akart mutatni az egyházzal szemben és közelebb lenni Rómához. Csendben és titokban találkozhat a pápával„Karácsony előtt érkeztem, azt hittem, lelki közösségben emelkedett hangulatban töltöm az ünnepet” – mondta lapunknak Bezák érsek. „Ám az idős barátok – összesen kilencen laktunk a kolostorban – már közömbösek voltak a külső megnyilvánulások iránt, még karácsonyfánk sem volt. Az ottani közösség nem formálódott hosszú évekig, Olaszország különböző részeiről érkeztek életük alkonyán a kolostorba a redemptorista atyák, főleg azért, mert a szomszédban kórház működött. Hamar tudatosult bennem, hogy itt minden nap egyformán szürke és egyhangú lesz számomra, mert senki nem vár tőlem semmit.” Róbert Bezák rögtön Bussolengóba való megérkezését követően levelet kapott az újonnan kinevezett szentszéki államtitkártól, Pietro Parolintól. Az állt benne, hogy a szentatyával való találkozás lehetséges lesz, de teljes titokban, sajtónyilvánosság nélkül. „Parolin bíboros csupán négy hónapja töltötte be a hivatalát, reménykeltőnek tartottam, hogy az ügyemmel foglalkozik. Még annak ellenére is, hogy a levele végén figyelmeztetett: az apostoli nuncius a pápa képviselője és ennek megfelelő tiszteletet kell tanúsítani iránta” – fejtette ki Bezák. Ezzel a megjegyzéssel minden bizonnyal arra célzott, hogy a pozsonyi nunciussal, Mario Giordanával nem volt hajlandó kommunikálni. „Szükség volt azokra a könyvekre?”December 11-re Bezák érseket Rómába hívta a püspöki kongregáció prefektusa, Marc Ouellet. „Barátságos volt, az egészségem iránt érdeklődött és mintegy mellékesen azt is megkérdezte, miről szeretnék a pápával beszélni. Egyetlen kritikus megjegyzést ejtett el: szükség volt-e azokra a könyvekre, amelyek Szlovákiában megjelentek rólam. Azt mondtam, nem volt más lehetőségem, hogy megvédjem a becsületemet.” Öt nappal ez után a találkozó után a pápa megerősítette Ouellet bíborost a hivatalában, vagyis könnyen lehet, az egész csupán annak prezentálására szolgálhatott, hogy meghallgatta Bezákot. Időközben Bezák érsek Olaszországban is próbált szövetségeseket keresni, mert megértette, hogy a pápához hamarabb bejut a hozzá közel álló embereken keresztül, mint standard módon. „Szomorú felismerés volt számomra, hogy amint a politikai vagy üzleti életben, úgy az egyházban is többet nyomnak a latban az ismeretségek és a háttér-megállapodások, mint az igazság. És hogy az egyház érdeke szókapcsolat mögött gyakran egyéni és csoportérdekek húzódnak meg” – tette hozzá.A bussolengói kolostorban kisegítő személyek által Bezák érsek eljutott Angelo Comastri bíboroshoz, aki a szentatya vatikánvárosi általános helynöke és a Szent Péter-bazilika főpapja. 2014. március 28-án kelt levelében megírta neki, milyen feszültséget okozott Szlovákiában az indoklás nélküli leváltása, és megkérte, próbáljon szólni a pápának, hogy fogadja őt. Választ azonban nem kapott. „Felesleges feltűnést okoz a médiában”Ez idő tájt a cseh Miloslav Vlk bíboros – nyugalmazott prágai érsek – is közbenjárt a pápánál. 2014 húsvétja előtt a Szent Márta Házban átadta neki a Bezák érsek leváltásával kapcsolatos dokumentumokat és felhívta a figyelmét, hogy a folyamat nem volt összhangban a kánonjoggal. „A szentatya figyelmesen meghallgatott és megígérte, hogy utánanéz a dolognak. Az, hogy utólag számon kérjem, mit tett az ügyben, már nem tartozik a hatáskörömbe” – mondta Vlk bíboros, aki a Bezák-ügyre rendszeresen emlékeztette a magas beosztású vatikáni egyházi méltóságokat is. De konkrétabb választ, mint hogy „a megoldás folyamatban van”, ő sem kapott. Fél év telt el azóta, hogy Bezák érsek Olaszországba költözött és még egy lépéssel sem került közelebb a pápához. Ezért döntött úgy június elején, hogy meghívás nélkül is ellátogat hozzá, részt vesz a nyilvános fogadáson. Ezt megelőzően még hazajött Szlovákiába, hogy Simonyban (Partizánske) részt vehessen azon a misén, amelyet a volt teológiai évfolyamtársai szerveztek pappá szentelésük 30. évfordulója alkalmából. Arról, hogy Simonyban lesz, valószínűleg a besztercebányai püspöktől, Marián Chovanectól értesült Ouellet bíboros is, és telefonon felhívta őt, hogy megkérdezze, miért távozott Bussolengóból. „Figyelmeztetett, hogy a jubileumi misén nem kívánatos a jelenlétem, mert felesleges feltűnést fog kelteni a médiában. Azt mondtam neki, hogy az életemet leginkább meghatározó eseménynek, a pappá szentelésemnek a megünnepléséről van szó, és én mindenáron ott leszek.” Meghívó nélkül a pápáhozA nyilvános pápai audiencia, amelyen Róbert Bezák részt vett, 2014. június 25-én volt. Az őrök gond nélkül beengedték a Szent Péter térre, holott attól tartott, hogy a nem kívánatos személyek listáján lesz a neve. Igaz, szerencséje is volt, két amerikai püspökkel együtt az utolsó pillanatban érkezett és már csak azt kérdezték meg tőlük, melyik államból jöttek. A fogadás végén, amikor minden jelenlévő püspök köszöntheti pápát, végre ő is sorra került. „Amikor bemutatkoztam a szentatyának, örömmel tapasztaltam, hogy ismeri a nevem. Még azt is észrevette, hogy ugyanolyan püspöki keresztet viselek, mint ő. Ez a véletlen műve volt, a saját keresztemet otthon felejtettem és ezt egy vatikáni ajándékboltban vásároltam hat euróért. Elmondtam a szentatyának, hogy régóta szeretnék találkozni vele és több levelet is küldtem neki. Azt felelte, hogy egyet sem kapott. Mondtam, hogy pont azért vagyok ott, hogy személyesen adjam át neki. Ő a titkárának adta tovább azzal, hogy biztosan tegye az asztalára. Tőlem azzal búcsúzott, hogy először Ouellet bíborossal kell találkoznom. Ez elszomorított, de a tény, hogy a pápa érdeklődését felkeltette a levelem, reménnyel töltött el.” 2014. július 3-án Bezák érsek levelet írt Ouellett bíborosnak és a szentatya kívánságára hivatkozva találkozót kért tőle. Erre július 15-én került sor – sokkal feszültebb hangulatban, mint fél évvel azelőtt. Ouellet bíborost leginkább az érdekelte, miért akar a pápával találkozni, ha egyszer lemondott. Amikor Bezák figyelmeztette, hogy ő nem mondott le, hanem leváltották, méghozzá mindennemű magyarázat nélkül, témát váltott. „Arról kezdett beszélni, hogy a leváltásom oka abban a tizenegy kérdésben keresendő, amelyeket 2012 májusában küldtek nekem. A felsorolt okok közül ugyan önmagában egyik sem elég nyomós, de valamennyi együtt már igen. Ellenkeztem, hogy tizenegy féligazság és rágalom sem tesz ki egy igazságot, de az álláspontjaink nem találkoztak.” Misézhet, csak nem tudni holEzt követően Róbert Bezák levelet írt a pápa személyi titkárának, Fabián Pedacchio Leaniznek, hogy teljesítette a szentatya kívánságát, találkozott Ouellett bíborossal. Választ nem kapott, hacsak nem kellett volna annak tekintenie Giuseppe Zenti veronai püspök látogatását, aki azt jött közölni vele, hogy már misézhet. Ez azért volt furcsa, mert Bezák sosem részesült egyházi büntetésben, amely a misézés tilalmával járt volna. Csupán az akadályozta, hogy nem volt hol misét végeznie, és ezt az akadályt a veronai püspök sem hárította el. A logika szerint a bussolengói kolostor temploma jöhetett volna szóba, de ott már amúgy is négy mise volt naponta. „Nehezteltek volna rám a szerzetesek, ha egyet elveszek, vagy még egy ötödiket is végzek, mert már az ő miséikre is kevesen jártak. Nem akartam mindenáron felborítani a megszokott rendet, mert nem is éreztem, hogy pont az én misém képviselné azt az értéket, amire az olasz hívők vágynak. Az olaszt sem bírom anyanyelvi szinten és az ottaniak nem fogadják könnyen a külföldieket, mert Olaszországban elég a pap.” A remény akkor csillant fel újra, amikor Vlk bíboros együtt misézett a pápával. „Amikor a végén kezet fogtunk, a szentatyának eszébe jutott rólam Róbert Bezák. Anélkül, hogy megemlítettem volna neki, vagy bármire kértem volna, azt mondta, hogy fel fogja hívni” – mondta Vlk bíboros, aki Bezák érseknek megüzente, hogy 2014. szeptember 27-én várja a pápa hívását. „Épp Szlovákiában voltam akkor, de azonnal telefonáltam a kolostorba és megkértem a titkárnőt, hogy ha Ferenc pápa fog hívni, adja meg neki a mobilszámomat. Az idős hölgy a csuklójára írta a számot és egész nap el sem mozdult a készülék mellől, de a pápa nem telefonált. Láttam, hogy az idős barátok is mennyire csalódottak, mert nem értették hogyan lehetséges, hogy pont az a pápa, aki olyan előszeretettel hangsúlyozza a kommunikáció fontosságát, nem képes időt találni a saját püspökére.” Nem lett volna értelme Bussolengóban maradniBezák érsek utolsó próbálkozása, hogy felhívja magára a pápa figyelmét, a perugiai érsekkel, Gualtiero Basettivel való találkozása volt, amelyet egy assisi kapucinus szerzetes közvetített. Basetti érseket már Ferenc pápa nevezte ki bíborossá, feltételezni lehetett, hogy baráti kapcsolat van közöttük és közbenjárhatna nála Bezák érdekében. „Elmondtam neki, mi mindent tettem már ezért a találkozóért és a segítségét kértem. Sajnos, többé ő sem jelentkezett.” Ezeknek a tapasztalatoknak is köszönhető, hogy Bezák érsek úgy döntött, december 3-án, pontosan egy év leteltével hazatér Szlovákiába. Ha Bussolengóban marad, elfogadta volna, hogy a helyzet megváltoztathatatlan. „Nem akartam 54 évesen megengedni magamnak a teljes rezignáció gondolatát. A közösség ugyan befogadott, de nagyon ingerszegény környezetről volt szó, ahol lényegében mindenki csak az Úrral való találkozásra várt már. Én még aktív és hasznos akartam lenni, ezért számomra nem volt értelme a maradásnak. Ha csak nem a szlovákiai püspökök számára, akik azt hitték, hogy ha eltűnök az emberek szeme elől, lassan elfelejtenek, és végül már őket sem fogja a saját lelkiismeretük rám emlékeztetni.” Bezák érsek Szlovákiában is visszavonultan él. Továbbra is csak otthon az ebédlőben misézik és kerüli a nyilvános szerepvállalást, mert nem azért lett pap, hogy saját magát képviselje. „A hazatérés önmagában nem jelent számomra új kezdetet. A történetem továbbra is a hirtelen és megmagyarázatlan leváltásról szól, de ahogy múlik az idő, a lényeg egyre inkább elhomályosul és a múltba vész. Ma már más kérdéseket feszegetnek – miből akarok élni és mit kellene csinálnom, ki támogat és ki tart el, kivel kommunikálok és kivel találkozom, egyáltalán helyes és kívánatos-e, hogy Szlovákiában maradjak? Oldódjon már meg valahogy keresztényi módon ez az egész, hogy minden érintett és nem érintett is fellélegezhessen. Hiszen úgymond, más, nagyobb gondok is vannak” – mondta a leváltott érsek. Róbert Bezáknak hosszú várakozás után tegnap sikerült bejutnia a pápához. Az érsek 50 percet tölthetett az egyházfővel, akinek részletesen elmagyarázhatta elmozdításának történetét és az ezzel kapcsolatos kérdéseket, melyekre a hívek és ő sem kapott azóta válaszokat. „A pápa figyelmesen hallgatott és azt mondta, hogy a leváltásom körülményeit személyesen fogja kivizsgálni” – mondta Bezák. A történet innen folytatódik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?