Elutasították az elfogultsági indítványt

Privigye (Prievidza) |

<p>Ivan Katrinec március 16-án elfogultsági indítványt adott be a privigyei rendőrség összes nyomozója ellen.</p>

A rendőrség elutasította azt az elfogultsági indítványt, amelyet a volt smeres parlamenti képviselő, Vladimír Jánoš feleségének jogi képviselője nyújtott be. „Az indítvány nem tartalmaz semmilyen olyan tényt, amely megindokolná az ügy kivizsgálásának megtagadását a privigyei rendőrségtől.” – mondta Elena Antalová, a Trencséni Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ivan Katrinec szerint az elutasításról maga a privigyei nyomozó döntött, aki azzal indokolta lépését, hogy ő maga nem elfogult az ügyben. A jogi képviselő úgy véli, hogy már az ügy kezdeti szakaszában hibák sorozata történt, s ezt a megyei, majd a főügyész is megerősítette. Mint elmondta, további jogi lépéseket nem terveznek, megvárják a Legfelsőbb Bíróság döntését, amely hamarosan Vladimír Jánoš őrizetbe vételéről dönt majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?