Tiltakozó felmondások

Pozsony |

<p>Újabb 39 egészségügyi nővér adta be felmondását a zsolnai egyetemi kórházban, pedig a hétvégén már lemondott az intézmény igazgatója, Štefan Volák.&nbsp;</p>

Így összesen már 63 nővér távozik a kórházból, ha nem teljesülnek követeléseik. A Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezete szerint várható, hogy a zsolnai kórházhoz hasonló akció máshol is előfordulhat. „Több szervezetünk is jelezte, hogy tervez hasonló lépéseket – mondta lapunknak Monika Kavecká, a szakszervezet elnöke. – Csatlakozni akarnak a zsolnaiakhoz, egyrészt rá akarnak mutatni a rossz körülményekre, másrészt megoldást követelnek.” Azt nem árulta el, hogy mely kórházakban akarják beadni felmondásukat.

A zsolnai nővérek most az igazgatóhelyettes, Margita Porubčanská távozását is követelik, ő a felelős ugyanis az ápolói tevékenységért, vagyis a nővérek munkabeosztásáért. Az egyik fő követelés ugyanis a túlórák számának csökkentése, mert a nővérek túlterheltek. „Tárgyalunk és várjuk követeléseink teljesítését” – közölte lapunknak Monika Kavecká. Azt akarják, hogy havonta legfeljebb 10 óra pluszmunkára kötelezhessék őket.

A szakszervezet elnöke szerint jelenleg olyan nővérek is vannak, akik kénytelenek havonta 22 tizenkét órás szolgálatot ellátni. „Ezt egyszerű ember képtelen elviselni, nem akarjuk, hogy az ebből adódó kockázatokat a betegek viseljék” – jelentette ki Kavecká. Viliam Čislák egészségügyi miniszter időt kért a nővérektől, hogy állást tudjon foglalni. „Azt ígérte, e héten megpróbál megoldást találni” – jelentette ki Kavecká. A zsolnai kórházban az intenzív kezelések osztályán és a baleseti sebészeten mondtak fel a nővérek, az osztályok megbénulhatnak. (lpj, SITA)

    

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?