Lemondott kiváltságairól a szexuális erőszakkal vádolt skót bíboros

Vatikánváros |

<p>Bíborosi címe megmarad, de az ezzel járó jogokról és kiváltságokról lemondott Keith O&#39;Brien skót bíboros, aki 2013-ban szexuális botrány miatt távozott a skót katolikus egyház éléről.</p>

A Vatikán bejelentése szerint Ferenc pápa elfogadta a 77 éves Keith Michael Patrick O'Brien bíboros lemondását a bíborosi címével járó jogokról és kiváltságokról. A kánonjog értelmében ez egyebek között azt jelenti, hogy a bíboros többé nem vehet részt a bíborosi testület tanácskozásain és a pápaválasztó konklávén, valamint nem dolgozhat együtt az egyházfővel. "Üres" bíborosi címe megmarad ugyan, de elveszíti az ezzel járó összes egyházi funkciót. 

O'Brien bíboros köszönetet mondott Ferenc pápának, és ismételten bocsánatot kért a skót egyháztól és néptől magatartása miatt. Az 1985-ben érsekké kinevezett, majd 2003-ban bíborossá szentelt Keith O'Brien 2013 februárjában mondott le a skót egyház vezetéséről, miután a brit sajtóban négy szeminarista azzal vádolta meg őt, hogy a nyolcvanas évek elején, még püspökké szentelése előtt szexuális erőszakot követett el ellenük. O'Brien bíboros 2013 márciusában a Ferenc pápát megválasztó konklávén sem vett részt. Két hónappal később Ferenc pápa utasítására elhagyta Skóciát, és egy kolostorba vonult vissza. A bíborosi jogokról való lemondásról szóló döntést Keith O'Brien hosszú lelki önvizsgálat eredményeként hozta meg - fogalmazott a Vatikán. 

A Vatikánnal foglalkozó VaticanInsider című olasz hírportál szerint O'Brien döntésének időpontja nem véletlen. Az őt érő vádakat Charles Scicluna érsek, a Hittani Kongregáció főügyésze vizsgálta. Ennek eredményét nem hozták nyilvánosságra, helyette O'Brien bíboros lépett, önként megfosztva magát egyházi funkcióitól. 

Utoljára 1927-ben Louis Billot francia bíboros mondott le jogairól a XI. Pius pápával való ellentétei miatt. Billot bíboros ugyanis csatlakozott az Action française tradicionalista katolikus szervezethez, amelyet az egyházfő ellenzett. Billot soha többé nem öltötte fel bíborosi ruháját, süvegét, és nem használta bíborosi gyűrűjét sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?