MKP-s faux pas – a pártközlöny és a Vezér

A „propaganda” kifejezést nem dehonesztáló, hanem annak eredeti értelmében használom, amely szerint a propaganda egyrészt bizonyos politikai eszmék terjesztését, másrészt az adott párt határozatainak és tevékenységének népszerűsítését jelenti. Vagyis számomra a Hírvivő – eddig legalábbis ezt hittem – az a forrás volt, ahonnan megtudhattam valamit az MKP tevékenységéről. Még akkor is, ha ezek az információk propagandisztikus köntösben jutottak el hozzám. A 2015/1-es számot különös izgalommal nyitottam ki, mert az első oldalon azt ígérte, hogy megtudhatom, „mit is mondott Orbán Viktor az autonómiáról”. Az írás bókol az Új Szónak, mert feltételezi, hogy a szlovákiai magyar olvasók csak innen szerzik információikat, amely információk a Hírvivő szerint a hangulatkeltést és a manipulációt szolgálják. Tehát ezt itt és most revideálni kell. Az MKP nem számol az M1 hatásával, amely szerint „Magyarország jobban teljesít”, és ezt a szebb jövőt (pardon: jelent) valamiféle Új Szó manipulációi nem ronthatják le? Mindegy, ezen túlléptem, és elkezdtem megismerkedni az objektív információval. Mit tudtam meg? Elsősorban azt, amit már korábban is, mégpedig azt, hogy a közlöny szerkesztése amatőr munkára vall. A meg nem nevezett szerkesztő nem ismeri az információközlés alapszabályát, mégpedig azt, hogy ha valakit szó szerint idézünk, akkor azt a szövegrészt idézőjelekbe tesszük. Orbán Viktor beszédét megtöri egy kijelentés: „A miniszterelnök kimondta…” De nem tudjuk meg, hol végződik a megelőző közvetlen idézet, és hol folytatódik a miniszterelnök beszéde. Azaz: a Hírvivő manipulál engem mint olvasót, és abban a hitben ringat, hogy a Vezér magvas gondolataival kerülök bensőséges viszonyba, pedig könnyen lehet, hogy interpretációról van szó. Ezt azért a Nagy Miniszterelnökkel szemben nem szabadna megengedni! (A nagy kezdőbetűket senki ne vegye iróniának. Arról van szó csupán, hogy követem az új magyar közéleti „helyesírási” szokást, amely mindent, ami kapcsolatba kerülhet a hatalommal, nagybetűvel ír le.) Másodsorban megtudtam, hogy a kettős beszéd a követendő norma. A miniszterelnök leszögezi, hogy mást kell mondanunk hazafelé, és mást kifelé. Kész Orwell! Utoljára a szocializmus alatt működött ilyenfajta közbeszéd, aminek az eredménye a kettős erkölcs volt. Nos, nem tudom, ez mennyire keresztényi és „nemzeti konzervatív”, de éppen keresztény filozófusok olvasásából tudom, hogy ez a pokolba vezető utat kövezi ki. Harmadsorban azt is megtudtam, hogy akik másként látják a történelmet, mint mi (vagyis „történelemhamisítással” élnek) – ez a többes szám mindig zavar engem a Vezér beszédeiben, mert általában a „magyarok”-ra utal, de önmagát érti alatta –, azokat nem kell győzködnünk. A legszebb mondat itt a következő: „Kompromisszumokat meg konszenzust kötni történelmi kérdésekben, az a fából vaskarika világába tartozik.” Sapienti sat! Gondoljunk a német–francia történelmi kompromisszumba! Mi ilyet nem akarhatunk, hiszen akkor minden ellenségünket elveszítenénk. Végezetül, de nem utolsósorban azt is megtudtam e dokumentum közléséből, hogy az MKP számára a vezér szavai a szentírással azonos szintre tevődnek. Az ilyesfajta ortodoxia lehet, hogy jó egy vallásos tan esetében, de egy párt számára, amely szóban a szlovákiai magyar közösség képviseletében jelöli meg küldetését, öngyilkos tett lehet. Ezért úgy gondolom, hogy Orbán Viktor beszédének leközlése közönséges faux pas volt. De lehet, hogy az MKP vezérkara vagy csak a közlöny szerkesztője nem így látja. Lelkük rajta. Mészáros AndrásA szerző egyetemi tanár