Megrohamozták a turisták Nepál repülőterét

Katmandu |

<p>Megrohamozták a turisták Nepál egyetlen nemzetközi repülőterét, miután a hét végén újra megnyitották a négy napig zárva tartott légikikötőt.</p>

Teknath Situala, a nepáli polgári repülési hatóság illetékese azt mondta, hogy a következő napokban naponta csaknem száz járatot indítanak a szokásos napi 70-80 helyett. Hozzátette, a légiirányítóknak fáradságos munkájába kerül, hogy megbirkózzanak a megnövekedett forgalommal.

A nepáli repülőteret szerdán zárták le, miután a Turkish Airlines török légitársaság egyik utasszállítója leszállás közben megcsúszott, majd leszaladt a kifutópályáról és a füvön állt meg. Habár a balesetben a 238 utas közül senki sem sérült meg súlyosabban, a repülőgép elszállítása nehézkesen alakult, több erre irányuló kísérlet is kudarcba fulladt.

Végül a nepáli hatóságoknak az indiai légierő és török mérnökök segítségével sikerült felemelniük és elszállítaniuk a sérült repülőgépet. A mintegy 24 ezer Katmanduban ragadt turista közül néhányan a nehezen járható, Indiába vezető szárazföldi úton próbáltak kijutni a Himalájában fekvő országból, a legtöbben azonban megvárták a repülőtér helyi idő szerinti szombat esti újranyitását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?