A nők emberségesebbé és befogadóbbá teszik a társadalmat

Vatikánváros |

<p>A nők társadalmi és egyházi szerepének jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.</p>

A nemzetközi nőnapon Ferenc pápa  kijelentette, hogy a nők mindennapi munkája emberségesebbé és befogadóbbá teszi a társadalmat. "A nők azon túl, hogy életet adnak azzal a képességgel is rendelkeznek, hogy másképpen látják a világot, messzebbre tekintenek, szívvel, türelemmel és gyengédséggel képesek megérteni a másikat" - fogalmazott Ferenc pápa. 

Az egyházfő kijelentette: steril az a világ, amelyben a nőket kirekesztik. Beszéde végén Ferenc pápa áldását adta a nőkre és külön köszönetet mondott azoknak, akik az egyházban végzik szolgálatukat. 

A Vatikáni Rádió nőnapi felmérése szerint az utóbbi tíz évben a 3000 embert foglalkoztató Vatikánvárosban az itt dolgozó -  egyházi és laikus - nők aránya 13 százalékról 19 százalékra emelkedett. A Vatikánban dolgozó első laikus nő az olasz Anna Pezzoli volt, akit 1915-ben vettek fel belső építészként. 1929-ben kerültek az első akadémikus nők a Vatikáni Levéltárba. A vatikáni hivatalokba a II. Vatikáni Zsinat után, 1965-től kezdték el felvenni a laikus nőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?