Ukrajnában Kárpátalján legdrágább a kenyér

Ungvár |

<p>Rendkívüli mértékben, mintegy 80 százalékkal emelkedett az utóbbi két hétben a kenyér ára Kárpátalján, amit a hivatalosan mesterségesnek tekintett drágítás miatt szankciókkal fenyegetőző hatóságok a pékek kapzsiságának tulajdonítanak.</p>

Az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya külföldi valutákhoz viszonyított rohamos értékvesztése és az árak ezt követő ugrásszerű emelkedése február utolsó hetében felvásárlási pánikot indított el Ukrajnában, így Kárpátalján is, ahol az emberek a megtakarított pénzüket tartós élelmiszerek beszerzésével igyekeztek menteni. Az árnövekedés következtében mostanra Ungváron egy szokványos fehér vekni ára elérte a 16 hrivnyát , míg Munkácson és Beregszászon a 13-at – írta pénteken a mukachevo.net munkácsi hírportál.    Az orgánum érdeklődésére Mihajlo Kivkovics, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főhivatalának igazgatója elmondta, indokolatlannak tartja a kenyér árának nagyarányú emelését, hiszen a sütödék kilenc hrivnyáért vásárolják a liszt kilóját, miközben a kenyeret – szerinte érthetetlen módon – 13, 15 és 16 hrivnyáért árusítják. Úgy vélte, a drágulás a pékek üzérkedésének következménye.    Jurij Leszjo, a Kárpátalja megyei agráripar-fejlesztési főhivatal igazgatóhelyettese a hírportállal közölte, hogy hamarosan felelősségre vonják az áraikat alaptalanul emelő pékségek és malmok vezetőit. Elmondása szerint Vaszil Hubal, kárpátaljai kormányzó már utasította a megyei monopóliumellenes bizottságot az ügy kivizsgálására, és egy héten belül ki fog derülni, kik állnak az indokolatlan árfelhajtás mögött, hiszen – tette hozzá – Kárpátalján fölös mennyiségben tárolnak búzát és cukrot, ami eleve kizárja a hiány miatti drágulás lehetőségét.    A híroldal szerint Kárpátalja megye vezetői bizonyos mértékben a lakosságot is felelősnek tekintik az irreálisan magas élelmiszerárak kialakulásáért, mivel úgy vélik, a mostani helyzet nem következett volna be, ha az emberek ellenállnak a minden alapot nélkülöző felvásárlási pánik hatásának.    Az ua-reporter.com ungvári hírportál pénteki tudósítása szerint is indokolatlanul magasak a kárpátaljai kenyérárak, hiszen Kijevben a legnagyobb helyi sütőipari vállalat, a Kijivhlib most jelentette be, hogy egy hét múlva 25–30 százalékkal emeli péktermékeinek árát, így az a vekni, amelyért Kárpátalján jelenleg 16 hrivnyát kérnek, a fővárosban alig több mint hét hrivnyába fog kerülni.    Az ukrán nemzeti valuta devalválódása miatt kitört élelmiszer-felvásárlási pánik következtében február utolsó hetében Kárpátalján 245 százalékkal emelkedett a búzaliszt, 172 százalékkal a száraztészták, 193 százalékkal a cukor és 162 százalékkal az étolaj ára. A helyzet időközben stabilizálódott, és jelenleg a megyében sehol nem tapasztalható áruhiány. Az ungvári üzletekben a búzaliszt kilója 10 hrivnyába, a száraztésztáké 13, a cukoré 17, a hajdináé 24, a rizsé 25, az étolaj literjéé 21 hrivnyába kerül.    Kárpátalján az átlagbér 2804 hrivnya, szemben az országos 3059 és a legmagasabbnak számító kijevi 5427 hrivnyás átlaggal. Az átlagnyugdíj összege az ukrajnai megyében 1267 hrivnyát tesz ki, ám a nyugdíjasok többségének járandósága alig haladja meg az ezer hrivnyát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?