Antibiotikumos kezelés nélküli csirkét akar használni a McDonalds

New York |

<p>A McDonalds bejelentette, hogy az emberi fertőzések elleni küzdelemben létfontosságú anitibiotikumos kezelés nélkül felnevelt csirke és mesterséges növekedési hormonnal nem kezelt tej felhasználását tervezi gyorséttermeiben.</p>

A vállalat szerint a tejjel kapcsolatos változások még idén várhatók, a csirkecsere bevezetésére pedig a következő két évben kerülhet sor. A cég azonban megjegyezte, hogy a beszállítók továbbra is használhatják azt az állatoknál alkalmazott antibiotikumféleséget a csirkék egészségesen tartásához, amit az emberi gyógyításban nem használnak. A McDonalds azt is közölte, hogy lépés nem terjed ki a vállalat Egyesült Államokon kívüli üzleteire. Szakemberek jó ideje figyelmeztettek arra, hogy a baromfitartásnál a túlzott antibiotikumos beavatkozás azzal a következménnyel járhat, hogy ezek az antibiotikumok elveszítik hatásukat az embereknél. A tenyésztők néha már az előtt beoltják antibiotikummal a csirkéket, mielőtt kibújtak volna a tojásból, és a későbbiekben is rendszeresen kezeik őket antibiotikummal anélkül, hogy betegek lennének. A túl sok antibiotikum használata azonban a szuperbaktériumok kifejlődésének kockázatát is növeli, amelyek nem reagálnak az ismert antibiotikumokra. A McDonalds régóta küzd az ételeiről kialakult kedvezőtlen kép ellen, a téma azonban még érzékenyebbé vált az utóbbi időben, mivel egyre több ember fektet hangsúlyt arra, hogy természetes alapanyagok kerüljenek az étrendjére. Egy sor gyorséttermi lánc kényszerült rá arra, hogy menüjéből száműzze a nem természetes összetevőket a "tiszta áru"-mozgalom jegyében.  A McDonalds amerikai üzleteiben az utóbbi két évben folyamatosan csökkent a forgalom, ezért a vezetőcserék mellett a cég egy ideje már fontolgatja, hogy változtat az ételei összetevőin is. Az antibiotikum-mentes csirke bevezetése a McDonaldsnál az egész ágazatra nagy hatással lehet - állítják az iparág szakértői.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?