Fico: a 89-es felsőoktatás minőségibb volt a mainál

Pozsony |

<p>A kormányfő kedden az oktatásügyi minisztériumon tartott ellenőrzést, majd egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy szerinte a rendszerváltás előtti oktatás jobb volt.</p>

Robert Fico az 1989 előtti időkről beszélve arról nyilatkozott, hogy akkoriban jobb volt a felsőoktatás minősége, mint napjainkban. A keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy amennyiben eltávolítjuk az ideológiai ballasztot, fény derül a hajdanán meglévő rendszerességre. A tanárok a tanítással foglalkoztak, publikációs tevékenységet folytattak és tudományos-kutató munkát végeztek. „Elég meglátogatni egy jogi kart. Ide-oda repkedő tanárokat lehet ott látni, akik miután gyorsan letanították a két órát, már szaladnak is a jogi irodájukba, majd a másik jogi karra.” – véleményezte a tanárokat a kormányfő.

A miniszterelnök szerint nem létezik, hogy ilyen felsőoktatási rendszer létezzen nálunk. Úgy gondolja, hogy az Akkreditációs Bizottság dolga lenne az, hogy megtisztítsa az iskolák rendszerét azoktól, amelyek nem teljesítik a feltételeket. Fico elmondta, hogy Juraj Draxlerrer, az oktatásügyi tárca fejével megemlítettek egy főiskolát, amellyel a bizottságnak gondja van, mivel nem teljesíti a legalapvetőbb feltételeket sem, s ezért felfüggesztenék további tevékenységét is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?