Ötcsillagos üdülőben "kezelik" a dzsihadistákat Szaúd-Arábiában

Iszlám Állam
Rijád |

Úszómedencéjével, füvesített területeivel és árnyékot nyújtó teraszaival a rijádi Mohammed bin Najef Tanácsadó és Gondozó Központ egy ötcsillagos üdülő benyomását adja, bár ami wellness központként hat, valójában egy dzsihadisták társadalmi visszailleszkedését szolgáló létesítmény.

Bírálók szerint mindez nem más, mint a terrorizmusért járó jutalom. A létesítmény igazgatója ugyanakkor azt vallja, sikeres receptet találtak a vallási szélsőségek elleni küzdelemben.

"A célunk az, hogy helyreigazítsuk gondolataikat, tévképzeteiket az iszlámról, amelytől eltértek - magyarázta Jahja Abu Maghajed igazgató a központban tett vezetés során.

A bennlakóknak azt az érzetet akarjuk nyújtani, hogy ők is normális emberek, akiknek esélyük van visszatérni a társadalomba. Az alapgondolat az, hogy a meggyőződéseket nem lehet kényszerrel, csak más meggyőződésekkel megváltoztatni.

A központ pszichológusa, Ali al-Afnan a programot végigjárt egyik résztvevő telefonhívását követően elmondta: a férfi, akivel beszélt, egykor Afganisztánba ment, hogy a tálibok oldalán harcolhasson. Mára családapa, és vissza akar térni az egyetemre tanulni. "Ez a férfi ékes példája annak, hogy az emberek második esélyt érdemelnek" - tette hozzá Afnan. 

A fehér ruhákba öltözött fegyencek, akik jobbára olyan radikális csoportok tagjai, amelyek kapcsolatban állnak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal vagy az afganisztáni tálibokkal, alacsony épületekben laknak, amelyek alapberendezéséhez nagyképernyőjű televíziók és óriáságyak tartoznak. Mindez ápolt füves területtel és pálmafákkal teli környezetben. A raboknak edzőtermük, és uszodájuk is van, ezen felül külön lakások állnak rendelkezésükre, ahol feleségeiket fogadhatják. Az egész létesítmény egyfajta keverék a börtön és a szabad kijárás között.

A fegyenceket papok és kezelőorvosok gondozzák, egyebek mellett beszéd- és művészetterápiás foglalkozásokon. A bennlakókat mindenekelőtt házasságra és gyermekvállalásra bátorítják a terápián. Az elképzelés szerint a család a legjobb ellenszere annak, hogy valaki ismét fegyvert ragadjon.

Aki azonban három hónapot követően sem mutatja jelét annak, hogy jó útra tért, annak rendes büntetőeljárás keretében kell számot adnia - hangsúlyozta Abu Maghajed.

Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyság régóta bírálatok kereszttüzében áll, hogy éppen ezt az eszmeiséget terjeszti, s Rijád így teremtette meg az olyan erőszakos szélsőséges csoportok ideológiai alapjait, mint az al-Kaida. Ugyanakkor Szaúd-Arábia saját maga is dzsihadisták célpontjává vált, akik már több merényletet is elkövettek a vahhábita királyságban.

A nagy befolyással rendelkező Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös ezért harcot hirdetett a vallási szélsőségekkel szemben és a "mérsékelt iszlámhoz" való visszatérést tűzte zászlajára. A radikalizmus elleni küzdelemben a Mohammed bin Najef Tanácsadó és Gondozó Központ kiemelt szerepet játszik. 2004 óta a központ saját adatai szerint több mint 3300, terrorbűncselekmények miatt elítélt férfit kezelt.

Abu Maghajed szerint 86 százalékos a sikeres kezelések aránya. Mint mondta, a siker fokmérője az, hogy valaki legalább tíz évig nem tér vissza a fegyveres dzsihádhoz. A kezeltek 14 százaléka a normálistól eltérő viselkedést mutat, de közülük is csak elenyésző hányadban ragadnának ismét fegyvert - tette hozzá.

John Horgan, az amerikai Georgia Egyetem terrorizmus-szakértője viszont azt állítja, hogy a valóságban jóval nagyobb a visszaeső dzsihadisták hányada, hiszen a központ egykori lakói közül többeket is láttak kezelésüket követően konfliktusövezetekben.

Horgan szerint dicséretes a szaúdiak igyekezete, hogy beszédterápiával próbálkoznak, de nagyobb átláthatóság nélkül a programban résztvevőkről és a további fejlődésükről lehetetlenség megítélni, mit érnek az erőfeszítések és valójában megakadályozzák-e a kezelt személyek visszatérését a harcokba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?