Hetvenezer éve került legközelebb Naprendszerünkhöz egy csillag

<p>Hetvenezer éve került Naprendszerünkhöz legközelebb egy csillag, a felfedezőjéről Scholznak elkeresztelt vörös törpe &ndash; közölte egy nemzetközi csillagász csapat.</p>

A kis tömegű, kis fényességű csillag feltehetően az Oort-felhő legtávolabbi részén haladt át. Az üstökös zóna, amelynek külső része a Naprendszer gravitációs határát képezi, a Nap és a Plútó közötti távolság több mint ezerszeresére található a Földtől.    Nem ismerünk más olyan csillagot, amely ilyen közel került volna a Naprendszerhez: ötször közelebb, mint a Naphoz legközelebb található, a Kentaur csillagképben lévő Proxima Centauri nevű vörös törpe (4,2 fényév) – közölték amerikai, európai és dél-amerikai csillagászok az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmányukban.    A nemrégiben felfedezett, felfedezőjéről Scholz csillagának elnevezett vörös törpe pályájának elemzéséből kiderült, hogy a csillag a Naptól mintegy 0,8 fényévnyire – azaz 8000 milliárd kilométerre - haladt el 70 ezer évvel ezelőtt.     A csillag jelenleg 20 fényévre tartózkodik a Naptól – közölte Eric Mamajek, a Rochesteri Egyetem csillagász segédtanára, a tanulmány fő szerzője.    A Dél-Afrikában és Chilében telepített teleszkópok spektográfjai (fényforrás spektrumának fényképezésére szolgáló készülék) segítségével a tudósok a csillag sebességét kiszámítva időben vissza tudtak menni és meg tudták állapítani a pályáját, valamint azt, hogy távolodik tőlünk.   Eddig azt feltételezték, hogy a Naprendszerhez legközelebb kerülő csillag a HIP 85605, amely a csillagászok szerint 240-470 év múlva súrolja a Naprendszer határát.     Eric Mamajek és kollégái szerint azonban a HIP 85605 és a Nap közötti távolságot alábecsülték, így a csillag várhatóan csak mintegy 200 fényévnyire közelíti meg a Napot, az Oort-felhőtől nagy távolságra.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?