Közvetlen közelről sikerült megvizsgálnia az üstököst az űrszondának

Darmstadt |

<p>Közvetlen közelről sikerült megvizsgálnia a Csuri becenevű üstököst a Rosetta űrszondának; a küldetés gond nélkül lezajlott, felvételek is készültek róla - közölte az Európai Űrügynökség (ESA) szombaton.</p>

Az űrkutatási hivatal tájékoztatása szerint a Rosetta a terveknek megfelelően, közép-európai idő szerint szombat délután 13.40 perckor mindössze hat kilométeres távolságban repült el a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököstől. Egy nappal korábban még 100 kilométeres volt a kettejük közötti távolság. 

Az űrszonda szombati manőverének célja az volt, hogy a tudósok képet alkothassanak arról, miként szabadulnak fel a gázok és a por az üstökös felszínén. A Rosetta űrszonda 2004-ben indult a Földről, hogy tízéves utazás után az üstökös közelébe érjen. Philae nevű leszállóegysége tavaly novemberben hétórás szabadesés után érte el a Földtől több mint 510 millió kilométerre lévő üstökös felszínét, ahol mintákat gyűjtött. A Rosetta azóta az üstökös körül kering.

A Rosetta-misszió az ESA legnagyobb projektje, amelynek révén a tudósok bepillanthatnak a 4,6 milliárd éves Naprendszer kezdeteibe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?