Áprilisban jelenik meg magyarul Houellebecq új regénye

<p>Áprilisban, a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg Michel Houellebecq francia regényíró Franciaországban januárban kiadott Soumission (Behódolás) című műve - tájékoztatta az MTI-t az életmű magyarországi gondozója, a Magvető Kiadó.</p>

Tótfalusi Ágnes, Michel Houellebecq műveinek fordítója az MTI-nek elmondta, hogy a külföldi sajtóban gyakran iszlámellenesnek bélyegezték a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége elleni merénylet napján megjelent regényt. Szerinte ez nem igaz, úgy vélte, hogy a mű már-már iszlámbarátnak nevezhető. A regény inkább szatirikusnak mondható, témájához képest könnyed - jegyezte meg a fordító.    A cselekményt ismertetve felidézte, hogy regény műfaja leginkább a disztópiát idézi, hiszen a közeli jövőben, 2022-ben játszódik, az elnökválasztás előtt. "Mindenki azt gondolja, hogy a Nemzeti Front fog győzni, ám általános meglepetésre egy Muzulmán Testvériség nevű muszlim párt nyeri a választást" - fogalmazott Tótfalusi Ágnes.    A mintegy 200 oldalas regény főhőse egy sikeres, középkorú egyetemi tanár, Joris-Karl Huysmans (1848-1907) egyik legavatottabb kutatója. "Nagyon sivár életet él, ő a narrátor, ő követi, figyeli az elnökválasztást" - magyarázta a fordító, hozzátéve, hogy a választást követően egyre inkább "elmuzulmánosodik" Franciaország, az egyetemekről például elbocsátják a női oktatókat, a lányok pedig csak burkában járhatnak. A főhős dilemmája, hogy állásának megtartásáért cserébe, áttérjen-e iszlám hitre.    Elképesztő látnoki tehetsége van, ugyanakkor nem fest sötétebb képet, mint amit az olvasói már megszokhattak tőle - vélekedett a fordító, megemlítve, hogy a szerző kedvelt témáját - az európai kultúra hanyatlását - viszi tovább.    Arra a kérdésre, hogy miként illeszkedik az életműbe a regény, Tótfalusi Ágnes azt felelte, hogy A térkép és a táj című regény már-már az írói pálya lezárását vetítette előre, ezért egyfajta "írói újjászületésként", az írás folytatásának kísérleteként is értelmezhető a Soumission. Joris-Karl Huysmans a legjobb regényével kezdte a pályáját (A különc, fordította: Kosztolányi Dezső), ennek kapcsán hosszan értekezik Houellebecq arról, hogy vajon miként írhat újat egy író egy nagy mű után - mutatott rá a fordító. "Ez bíztató, hiszen arra utal, hogy ő nem zárta le magában az írást, még alkotni szeretne" - hangsúlyozta.     A regény a január eleji franciaországi megjelenése óta három európai országban is listavezetővé vált, Franciaország mellett Németországban és Olaszországban is a legolvasottabb művek között szerepel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?