Februártól ingyen utazhatnak iskolába az érsekújvári tanulók

Érsekújvár |

<p>Múlt ősz óta közlekedett iskolabusz Érsekújvárban, amely azonban csak a Vár utcai szlovák alapiskola tanulóit szállította, a többi önkormányzati iskolát nem érintette a város korábbi vezetésének projektje.</p>

A pénteki önkormányzati ülésen Lukáš Štefánik, Érsekújvár alpolgármestere elmondta, feltehetően a választási kampány része lehetett az iskolabusz rövid próbaüzembe helyezése.

„A városházán senkinek sem volt tudomása arról, hogy 2015-ben folytatnák a projektet és minden iskolát bevonnának. Nem volt erre elkülönítve pénz a költségvetésben sem. A tervről az előző képviselő-testület tagjait nem tájékoztatták” – mondta Štefánik. „Az Iskolabuszok Érsekújvárban projekt a Vár utcai alapiskola tanulóinak reggeli beutazását érintette. A várossal kötött korábbi szerződés értelmében november 3-tól december 31-ig működött próbaüzemben az iskolabusz. A városi tömegközlekedési eszközökön a gyerekek 15 centet fizetnek” – tájékoztatta lapunkat Hana Jahodníková, az Arriva Nové Zámky Részvénytársaság érsekújvári személyforgalmi osztályának igazgatója. Amikor ősszel iskolabusszal kezdték szállítani a Vár utcai alapiskolásokat, más iskolák vezetői és tanulói is reménykedtek, hogy rájuk is sor kerül.

A város egyetlen magyar tannyelvű alapiskolájába Érsekújvár minden negyedéből járnak gyerekek, mintegy nyolcvan tanuló vette volna igénybe a járatot. Miután az érsekújvári járásbeli Pozbán megszűnt az iskola felső tagozata, a tanulók egy része a járási székhely magyar alapiskoláját kezdte látogatni. Őket az egykori pozbai iskolabusszal szállítják a vasútállomásról az iskolába, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének helyi szervezete hozzájárul a költségek fedezéséhez. A januári önkormányzati ülésen Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere tájékoztatta a képviselőket az Arriva céggel folytatott tárgyalások eredményeiről.

„Köszönet jár a cég vezetésének, mivel segítőkészen állt hozzá a város és az iskolavezetők kéréséhez. Februártól minden alapiskolás ingyen utazhat iskolába a városi tömegközlekedési eszközökön, hamarosan elkészülnek a diákkártyák. A kedvezmény reggel nyolc óráig érvényes” – mondta Klein Ottokár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?