Utólag követelnek vérdíjat Washingtontól

Bangui |

<p>Utólag követelnek vérdíjat Washingtontól közép-afrikai lázadók egy ugandai hadúrért, mert későn tudták meg, hogy 5 millió dollárt tűztek ki a fejére.</p>

A Közép-afrikai Köztársaságban tevékenykedő Séléka nevű muszlim lázadócsoport  hétfői állítása szerint tagjai fogták el Dominic Ongwent, az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű, brutális támadásairól hírhedt ugandai gerillacsoport alvezérét, és adták át a Közép-afrikai Köztársaságban állomásozó amerikai erőknek, csakhogy nem tudták, ki ő. Ongwen nem fedte fel kilétét, csupán Moussa néven "mutatkozott be" a Sélékának, amelynek fogalma sem volt arról, hogy 5 millió dollárt - csaknem 1,3 milliárd forintot - kaphat érte. A magas vérdíj magyarázata az, hogy Ongwen ellen nemzetközi körözés volt érvényben háborús bűnök miatt.

Ongwent Afrikából Hágába szállítják - hétfőn már meg is érkezhetett -, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt feleljen tetteiért. Washington nem közölte, hogy fizetne utólag is. Ráadásul a korábbi hírek arról szóltak, hogy Ongwen egyszerűen megadta magát az amerikaiaknak, mert belefáradt a gerillaharcba, a Sélékának pedig ezek szerint semmilyen szerepe nem volt az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?