A hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek

Hejce |

<p>Kegyeleti megemlékezést tartottak hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén. A település fölé magasodó Borsó-hegyen kilenc évvel ezelőtt ezen a napon zuhant le a szlovák légierő An-24-es csapatszállító repülőgépe, amely a koszovói békemisszióból szállította haza a szlovák békefenntartókat.&nbsp;</p>

A gépen utazó 43 katona közül csak egy élte túl a balesetet. A szerencsétlenség helyszínén obeliszket és negyvenkét kopjafát emeltek, itt emlékezett az áldozatokra csendben és koszorúzott Andrej Kiska, Szlovákia köztársasági elnöke.    Az államfő a település központjában emelt emlékműnél tartott megemlékezésen azt mondta: azok a nők és azok a férfiak, akik a Borsó-hegyen életüket vesztették, olyan foglalkozást választottak, amely egyúttal hivatás is, a hazájukat szolgálták.    A megemlékezésen Szőke László, a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi igazgatója úgy fogalmazott: a szlovák katonák hazájuktól távol, a béke ügyét védték, ki tudja, hányan köszönhették nekik nyugalmukat a háború pusztította Koszovóban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?