Szociális szféra: mi változik januártól?

<div>Évente januárban emelik több állami segély összegét. Tavaly azonban a létminimum nem emelkedett, így a legtöbb segély összege nem változott. Néhány szociális változás azonban év elejétől életbe lépett &ndash; összeállításunkban ezekkel, valamint a 2015. január 1-jétől érvényes családsegítő támogatásokkal foglalkozunk.</div><div>&nbsp;</div>

Minden évben január 1-jétől módosul több, a szülőknek folyósítható állami támogatás összege, és bár általában csak néhány eurós valorizációról van szó, az is jól jön a rászorulóknak. Idén azonban emelésre nem lehet számítani. A valorizáció ugyanis a létminimumhoz kapcsolódik – ha az emelkedik, automatikusan emelkedik több támogatás is, ha az változatlan, a segélyekhez sem nyúlnak. A létminimum összegét július 1-jével módosítják az előző év gazdasági mutatói alapján. Tavaly nyáron azonban a kormány csak szinten tartotta ezt az összeget – egy törvénymódosítás segítségével –, mivel a szlovák gazdaság 2014 első felében olyan jól teljesített, hogy a gazdasági mutatók alapján tavaly nyáron nem emelni, hanem némileg csökkenteni kellett volna a létminimumot. A Szakszervezetek Szövetsége pozitívan értékelte az intézkedést, ugyanis a létminimumtól számos segély összege függ. Ha abból lecsippentettek volna, már tavaly júliustól csökken az adóbónusz és az adóalap nem adóköteles része, valamint az egészségkárosodottaknak jóváhagyható támogatásokból is lefaragtak volna. Most januártól pedig megkurtították volna a gyest és a családi pótlékot. Szociális ösztöndíjUgyancsak a létminimum alapján számolják ki a minimális tartásdíjat és a szociális ösztöndíjat, s mivel a létminimum nem módosult, 2015 júliusáig ezek a támogatások is biztosan a tavaly júliusban kiszámított szinten maradnak. A létminimum jelenleg 198,07 euró, s ennek megfelelően a szociális ügyi hivatalok januártól továbbra is 203,2 euró gyest és 23,52 euró családi pótlékot folyósítanak. A gyest a gyermek 3 éves koráig (egészségkárosodott gyermek 6 éves koráig) fizetik. A szülő a gyermek 25 éves koráig jogosult családi pótlékra, és a család anyagi helyzetétől függetlenül mindenkinek egyformán folyósítják. Azok, akik nem érvényesíthetik az adóbónuszt, vagy az adóhivatal nem hagyta jóvá, kaphatnak 11,03 euró kiegészítő támogatást a családi pótlékhoz. Az adóalap nem adóköteles része a mindenkori létminimum 19,2-szerese, vagyis marad a 3 803,33 euró. Előnyös idénymunkaA szülőktől eltérően a munkát vállaló diákok januártól a korábbinál nagyobb bevételre számíthatnak. A diákokra 2014 végéig is kivétel vonatkozott – eszerint ha a 18 évesnél fiatalabb diák havonta nem keresett többet 66 eurónál, nem kellett járulékokat fizetnie, csak a munkaadó térített bizonyos százalékpontnyi baleset- és garanciabiztosítást. A 18. életévét betöltött középiskolásra és a 26 évesnél fiatalabb főiskolásra ugyanaz vonatkozott, mint fiatalabb társaikra – azzal a különbséggel, hogy ők többet kereshettek, ők havi 155 euró bruttó bevételig nem fizettek járulékokat. Ha a havi jövedelmük túllépte ezt az összeget, a diák alkalmazott már fizetett 7 százalékpontnyi társadalombiztosítást, ebből 4% az öregségi, 3% a rokkantsági járulék volt. 2014 októberében a parlament jóváhagyta a szociális biztosításról szóló törvény módosítását, melynek értelmében még előnyösebbé vált a diákok idénymunkája. Idén januártól már nem tesznek különbséget a közép- és főiskolások keresete között, a járulékmentes összeget pedig 200 euróra emelték. Ez azt jelenti, hogy ha egy diák – korra való tekintet nélkül – havonta legfeljebb 200 eurót keres, nem fizet járulékot, csak a munkaadó vezet el a Szociális Biztosítóba bizonyos összeget (a kivetési alap 1,05%-át). Az is előny számukra, hogy nem kell beteg- és egészségbiztosítást fizetniük, így a munkavállalónak 6,4, a munkaadónak pedig 12,6 százalékponttal alacsonyabb járulékot kell fizetnie. Ha a diák havi keresete meghaladja a 200 eurót, abból ezentúl is fizetnie kell 7 százalékpontnyi társadalombiztosítást (4% öregségi + 3% rokkantsági járulékot). Automatikus nyugdíjemelésA szociális biztosításról szóló új törvény értelmében a Szociális Biztosító ezentúl „saját magától”, automatikusan átszámolja azoknak a nyugdíjasoknak a járandóságát, akik nyugdíjaztatásuk után is dolgoznak. „2015. január 1-jétől változnak a nyugdíjemelés feltételei azoknak az öregségi nyugdíjasoknak, akiknek nyugállományba vonulásuk után is van társadalombiztosításuk, vagyis alkalmazottak, megbízási szerződésre dolgoznak vagy vállalkoznak” – tájékoztatott a Szociális Biztosító. 2015-től a biztosítási időszak alapján jóváhagyható emelést már nem kötik a társadalombiztosítás megszűnéséhez. A dolgozó nyugdíjasok járandóságát akkor is átszámolják majd, ha még tart a munkaviszonyuk. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?