A hazafias horgász

<p>Vadkerti Imre a Társulat című magyarországi tehetségkutatóban tűnt fel 2007-ben, ahol elnyerte az István, a király című rockopera egyik legfontosabb szerepét. Ő játszhatta Koppányt a mű huszonöt éves jubileumi előadásában. Azóta számos rockoperában szerepelt, a Kormorán együttes frontembere lett, és szólólemezt is kiadott.</p>

Honnan ered a zene és a színészet iránti vonzalma?Ötödikes alapiskolás voltam, amikor a suliba érkezett egy új zenetanár, aki nem a megszokott és kötelező orosz dalokat énekeltette velünk, hanem Neotont, Omegát és hasonló együttesek számait tanította. Ekkor szerettem meg az éneklést. Igaz, az óvónők, akik az óvodában foglalkoztak velem, azt mondják, hogy már ott is énekelgettem. A színház, illetve a színjátszás pedig 1993 óta játszik fontos szerepet az életemben, akkor kerültem a Komáromi Jókai Színházba. Derzsi György és ön is határon túli magyarként került be a Társulat című magyarországi tehetségkutatóba. Származott ebből bármiféle előnyük, vagy esetleg hátrányuk a verseny során?Nem éreztették velünk, hogy mi külhoniak vagyunk. Abszolút egyenrangú félként kezeltek minket, mind a versenytársak, mind a zsűri. Ennek ékes bizonyítéka, hogy mindketten szerepeltünk az István, a király jubileumi előadásában. Milyen érzés volt először Koppányként színpadra lépni a budapesti Papp László Sportarénában?Felemelő volt, és ugyanennyire félelmetes is, hisz olyan előadóművész örökébe léptem, mint Vikidál Gyula. Betegesen rettegtem az első fellépés előtt. Sőt, a lámpalázam a mai napig megmaradt. Azóta már számos szerepben feltűnt. A Trójában Agamemnónként, a Honfoglalásban Árpádként, a Kincsemben Grófként, és még sorolhatnám. Mi alapján válogat a szerepek között?Eléggé nagyképűen hatna, ha azt mondanám, hogy válogatok. Írnak egy új rockoperát, majd felkérnek, hogy játsszam el a szerepet. Én pedig örömmel igent mondok szinte mindenre. Nyilván akadnak olyan felkérések is, amelyeket elutasítok. A nagyon langyos, nyálas musicalszerepeket nem szeretem. De a történelemmel és a magyarsággal kapcsolatos szerepeket nagyon szívesen eljátszom. Melyik volt az eddigi legkedvesebb szerepe?Árpád a Honfoglalásból és Koppány az István, a királyból. Mindkettőt nagyon szeretem. Most a komáromi Magyar Lovas Színház tagja, amely a János vitéz című daljátékkal az Amerikai Egyesült Államokban turnézott. Milyen emlékekkel és benyomásokkal tért haza?Nagyon, nagyon jó volt a mű fogadtatása, és rengetegen megnézték az előadásokat. Rekordokat döntögettünk, szinte telt ház volt mindegyik fellépésünkön. Volt, ahol 500 ember előtt léptünk színpadra. Az egész utazás nagy élmény volt. A legfelemelőbb pillanatok azok voltak, amikor az ottani idős magyarokkal beszélgettem, akiknek 56-ban el kellett hagyniuk Magyarországot. Igaz történeteket meséltek az akkori időkről, nem azt, amit akkoriban a média esetleg elferdítve közölt. A színházi fellépések mellett a Kormorán zenekar énekese is. 2011-ben az együttes kettészakadt és önt kérték fel frontembernek.Az átalakulás részleteibe nem szeretnék belemenni, és az igazat megvallva nem is nagyon vagyok tisztában ezekkel a dolgokkal. Egy nap felhívott Koltay Gergely, a zenekar vezetője, hogy lenne-e kedvem énekelni a Kormoránban. És félve ugyan, mert ez óriási dolog számomra, de örömmel elvállaltam a felkérést. Nemrég jelent meg az első szólólemeze Sólyomszárnyán címmel, amelyen a színházban és Kormoránban énekelt dalokból válogatott. Nem tervez saját dalokat írni, és azokat kiadni?A Sólyomszárnyán című lemezen a kedvenc rockopera szerepeimből válogattam dalokat. Igen, szeretnék olyan lemezt is kiadni, amelyen a saját dalaim vannak. Már jó pár éve tervezem. A saját dalaimmal is szeretnék a kaptafánál maradni, így azokban is a hazaszeretet dominál majd. Ennyi munka mellett van egyáltalán szabad ideje?Egyre kevesebb. Ami van, azt a családdal töltöm. Régebben nagyon szerettem horgászni és fotózni. A gond az, hogy a színházakban tavasszal, nyáron, ősszel szezon van, télen meg már nehéz horgászni. A fényképezőgépem pedig jelenleg rossz, ezért nem fotózom…
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?