Ferenc pápa: a napkeleti bölcsek a mai emberiség jelképei

Vatikánváros |

<p>Isten nem a világi hatalomban, hanem a szeretet alázatában mutatkozik meg - mondta Ferenc pápa kedden Vízkereszt ünnepén a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.</p>

Ferenc pápa a három király Betlehembe való érkezéséről szólva homíliájában hangsúlyozta, hogy a napkeleti bölcsek az Istent kereső mai embereket jelképezik. "A napkeleti bölcsek azonban jobban hittek Isten jóságában, mint a hatalom látszólagos csillogásában" - hangoztatta az egyházfő. Hozzátette: Heródes volt a hatalom képviselője, aki embertársában kizárólag vetélytársat volt képes látni, Isten azonban "nem a világi hatalomban, hanem a szeretet alázatában mutatkozik meg".     Vízkereszt (Epifánia) napján az egyház Jézus megjelenését és a háromkirályok látogatását ünnepli a Betlehemben született gyermek Jézusnál. Olaszországban piros betűs munkaszüneti nap, amelyen a Befana vízkereszti boszorkány ajándékot hoz a gyerekeknek. A Szent Péter-bazilika felé vezető sugárúton jelmezes felvonulással idézték fel a lóháton érkező háromkirályok jelenetét és nem hiányoztak a rút vízkereszti boszorkányok sem.     A Szent Péter téren délben mondott beszédében Ferenc pápa a keleti katolikus és ortodox egyházak híveit is köszöntötte az általuk január 7-én ünnepelt karácsony alkalmából. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?