Biztonsági öv: a nagy mell sem kifogás

<p>A sofőrök leleményessége nem ismer határokat; a rendőrök és biztosítók is közzétették, tavaly mivel magyarázta néhány gépjárművezető a közúti kihágások megszegését, illetve milyen indoklással követeltek kártérítést a biztosítóktól.</p>

Káresetet okozhat egy agresszív madár, illetve egy rendkívül ideges feleség is – ez derül ki a Kommunális Biztosító által tavaly oldott káresetekből. Az egyik legérdekesebb magyarázatot egy káreset körülményére egy nő jelentette a biztosítónak. Motorkerékpárját, míg üzletben volt, az út szélén, egy személyautó előtt parkolta le. „A biztosított kliensünk azt állította, hogy a motorkerékpárra egy agresszív madár ült, s mikor elrepült, lábával lelökte a motort, amely a személygépkocsira dőlt és megrongálta azt. Az autón keletkezett kárt a motor tulajdonosának kötelező biztosításából fizették ki” – ecsetelte Daniela Šulcová, a biztosító képviselője. A másik érdekes káreset akkor történt, amikor a biztosított személy fiával szállt be saját autójába. Felesége, akivel válófélben volt, felbőszült, s próbálta megakadályozni, hogy elhajtson az autóval. A biztosító szerint a nő „ugrált és hentergett” az autó motorházán, amivel kárt okozott a gépkocsin. „Igen, ilyen eset is közúti balesetnek minősül, így a kliensnek kifizettük a 439,70 euróban meghatározott kártérítést” – pontosított Šulcová. A rendőrök is gyakran hallanak furcsa magyarázatot a közúti szabályokat megszegő sofőröktől, többen ugyanis ahelyett, hogy beismernék hibájukat, inkább kifogásokhoz folyamodnak. A Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság beszámolójából kiderül, hogy egy sofőr például azzal magyarázta gyorshajtását, hogy hazasiet, mert azt gyanítja, felesége megcsalja, s ő rajta akarja kapni. Egy másik sofőr, miután leállították a rendőrök, mert az előírt 90 km/órás sebesség helyett 175 kilométerrel hajtott, azt állította, hogy tudja, megsértette a szabályokat, de siet, ezért nem lát rajta kivetnivalót. Egy másik ámokfutó pedig azt állította, hogy majonézes salátát evett, s mivel megülte a gyomrát, vécére siet, s ha a rendőrök nem engedik el, kénytelen lesz az autóban vagy a járdán elvégezni a dolgát. A legérdekesebb kifogás viszont egy negyven év körüli nőtől hallották a rendőrök. Azért akarták megbüntetni, mert nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. „Miután megkérdezték tőle, miért, azt válaszolta, hogy túl nagyok a mellei, az öv pedig, ha bekapcsolja, olyan helyen szorítja a mellét, hogy beizgul tőle, s izgalmi állapotban nem tud az útra koncentrálni” – mondta Elena Antalová kerületi rendőrszóvivő. Egy másik, mint később kiderült, ittas sofőr például megállt a közúti ellenőrzést végző rendőröknél, viszont miután behúzta a kéziféket, átült az autó hátsó ülésére. „A rendőrök ismételt kérdésére, hogy ki vezette az autót, a sofőr szintén részeg utastársa azt mondta, Kit válaszolj a rendőrnek” – mondta Antalová. Olyan esetre is volt példa, hogy a sofőr egy T alakú kereszteződésen ahelyett, hogy letért volna, egyenesen hajtott, s autójával nekiment egy családi háznak. Mindezt azzal magyarázta, hogy a navigáció az autóban nem jelezte neki, hogy le kellene térnie. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?