Címerpark a bélyi Sennyey-kastély kertjében

Bély |

<p>A Tiszacsernyőhöz közeli településen az elmúlt év utolsó napjaiban átadták azt a címerparkot, melynek létrehozását a helyi Sennyey Polgári Társulás kezdeményezte.</p>

Pásztor János, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, a Sennyey Polgári Társulás Perhács Tibor és Remák Béla támogatásával 2012-ben alakult. Még abban az évben a Bélyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola bejáratánál Olimpiai emlékművet állíttattak, majd 2014-ben – a község nevének első írásos említése 800. évfordulója alkalmából – egy emlékplakettet adtak ki, melyet hamarosan mind a 420 helyi családhoz eljuttatnak. Tavaly Turcsányi Dániel szerkesztésében Bély község és a Sennyey család története címmel kétnyelvű kiadványt jelentettek meg, melyben külön fejezetek foglalkoznak a bodrogközi település és a Sennyey család múltjával, bemutatják a família legjelentősebb alakját, báró Sennyey Pált, illetve a kastély építésének és néhány évvel ezelőtt befejeződött restaurálásának a történetét is. Pásztor János tájékoztatása szerint az elmúlt évben sikerült átadniuk azt a címerparkot is, melyben az Alsó- és a Felső-Bodrogköz negyvenöt településének címerét mutatják be. A bélyi önkormányzat, a helyi katolikus egyházközség, a Kassa megyei önkormányzat, valamint az Alsó-Bodrogközi Kistérségi Társulás segítségével kialakított park egész évben ingyen lesz látogatható, a Sennyey Polgári Társulás pedig szeretné tovább bővíteni. Bélyben 2013-ban fejeződött be a helyi Sennyey-kastély restaurálása. A nagykaposi székhelyű Prosperitas Alapítvány a Magyar–Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 projektből a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósággal közösen korábban 1,95 millió eurós támogatást pályázott meg, melyből 1,57 millió eurót a bodrogközi községben levő épület rekonstrukciójára költöttek. A Zemplén új turisztikai céljai pályázat keretében továbbá a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum modernizálására 388 ezer eurót fordíthattak, mindkét összeget 5-5 százalékos önrésszel egészítették ki. A kastélyban könyvtár, három apartman, egy nagyobb tárgyaló és szociális helyiségek kaptak helyet, ám az ingatlanhoz tartozó épületszárnyak felújítását nem végezhették el, ugyanis a restaurálás folytatásához igényelt európai uniós támogatást nem sikerült elnyerniük. A Prosperitas Alapítvány az 1781-ben épült bélyi műemléket és a körülötte elterülő park másfél hektáros részét 2008-ban vásárolta meg a helyi önkormányzattól. Az ingatlant a 20. században a korábbi tulajdonosai többször átalakították, az elmúlt évtizedekben alapiskolaként, raktárként és szükséglakásként is szolgált, ám a nem megfelelő használat és a karbantartás elmulasztása miatt az építmény állaga egyre romlott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?