Brindisi kikötőjébe vontatták a kiégett olasz komphajót

Róma |

<p>Több napos vontatás után a Norman Atlantic olasz komphajó pénteken érkezett be a dél-olasz Brindisi kikötőjébe. A hajóroncsra elsőként a katasztrófa okait vizsgáló olasz ügyészek léptek fel.</p>

A több ponton feketére égett hajót a dél-olasz Puglia tartományban levő kikötőben horgonyozták le. A Norman Atlantic fedélzetére senki sem léphet fel az ügyben nyomozó olasz hatóságokat kivéve. A hajón még meg kell találni az eseményeket rögzítő fekete dobozt. Azt sem zárják ki, hogy a kompon további áldozatok lehetnek.     A szintén pugliai Bari ügyészsége eddig hat személy ellen indított vizsgálatot gondatlanságból okozott emberölés és hajótörés okozása miatt. Közöttük van a Norman Atlanticot üzemeltető olasz hajótársaság tulajdonosa, valamint a hajó kapitánya.     A december 28-án történt kompkatasztrófa összesen 13 halálos áldozatot követelt. 11 személy közvetlenül a katasztrófa következtében, míg 2 matróz a vontatás előkészítésekor vesztette életét. Azt ugyanakkor még mindig nem tudni, hogy pontosan hányan utaztak az olasz hajón. Görög adatok szerint az utasok és legénység száma 478-at tett ki. Az olasz ügyészség szerint azonban ennél többen voltak, közöttük a hajón elrejtőzött illegális bevándorlók is, és mintegy száz emberről nincs hír.    Az olasz komphajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és Othonoi görög szigettől 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést, miután rakterében vasárnap hajnalban tűz ütött ki.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?