Elutasították a vádindítványt Malina Hedvig ellen

Nyitra |

<div>Elutasította a Nyitrai Járásbíróság a Főügyészség &nbsp;Zsák-Malina Hedvig ellen, hamis vallomástétel miatt benyújtott vádindítványát.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Monika Farkašová bírónő a vádindítvány elutasítását azzal indokolta, hogy az ügyész nem világosította fel Hedviget, a büntető perrendtartás alapján magyar állampolgárként jogosult arra, hogy a vádiratot magyar fordításban kapja meg. „Erről a jogáról  a vádlott lemondhat, viszont  az aktában nyoma sincs annak, hogy az ügyész felvilágosította volna. Mivel ezt nem tette meg, kötelessége lett volna lefordíttatni a vádiratot”  – tájékoztatta lapunkat a Nyitrai Járásbíróság szóvivője, Mário Pivarči. A bírónő az indoklásban felhívja a figyelmet arra is, az ügyészségnek tudomása volt arról, hogy Hedvig magyar nemzetiségű, ez már a 2007. május 14-i rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyvében olvasható. Ügyvédje a 2014. január 23-ai iratismertetésen is kérte a magyar fordítást,  ennek az ügyész nem tett eleget. Az ügyészségnek arról is tudomása volt, hogy 2013 decembere óta Zsák Malina Hedvig magyar állampolgár, a vádindítványt mégis úgy nyújtotta be, hogy ezt a tényt figyelmen kívül hagyta. „A bíróságnak ezért nem volt más választása, mint elutasítani és további vizsgálatra viosszaadni az ügyészségnek a vádindítványt” – magyarázta Pivarči   A főügyészség nem ért egyet a döntéssel, Andre Predajňová  szóvivő szerint az ügyész nem adhatott ki határozatot a vádirat lefordíttatásáról, annak ellenére sem, hogy ezt idén novemberben a bíróság kérte.  „A vádlott az előkészítő szakaszban nem kérte a fordítást,  jelenleg pedig az ügyész nem jogosult erről dönteni, mivel csak egy a perben álló felek közül” – véli.  A jogvitának a kerületi bíróság vethet véget, amely arról fog határozni, minden feltételt teljesített-e az ügyészség, hogy Hedvig élhessen a védelemhez és az igazságos eljáráshoz való jogával. Az ügy lényegéről, vagyis arról, megalapozott-e a hamis tanúzás miatt emelt vád, egyelőre szó sincs. Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica mégis bizakodó,  azt mondta,  a Hedvig elleni 2007-es vádemelés óta ez az első alkalom, hogy valamelyik szlovák hatóság egyáltalán elismeri, hogy védencének is vannak jogai.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?