A kiszabadított ukrán foglyok közül többet megkínoztak a szakadárok

ukrán foglyok
Kijev |

Kínzásokról tanúskodnak azoknak az ukránoknak a sérülései, akik a héten végrehajtott, eddigi legnagyobb létszámú fogolycsere során szabadultak a kelet-ukrajnai szakadárok fogságából - hozta nyilvánosságra pénteken Irina Herascsenko ukrán parlamenti alelnök, a minszki összekötő csoport humanitárius ügyekben illetékes tagja.

A politikus, aki személyesen részt vett a fogolycsere lebonyolításában, a Facebookon közzétett bejegyzésében arról számolt be, hogy a 73 hazatért ukrán fogvatartott közül - akik között katonák és polgári személyek egyaránt vannak - jelenleg 65-öt ápolnak kórházban. Szavai szerint többüknél az orvosok krónikus fejsérüléseket és kivert fogakat diagnosztizáltak, ami arra enged következtetni, hogy a fogságban megkínozták őket. 

Rosztiszlav Hibalo, a kijevi katonai kórház vezető sebésze sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a fogságból szabadultak közül kettőnél repeszdarabokat, egy harmadik karjában pedig egy lövedéket találtak. Szavai szerint az idegen anyagok mintegy két éve vannak a sérültek testében. Hozzátette viszont, hogy nincs szükség azonnali sebészi beavatkozásra.    

Herascsenko tájékoztatott továbbá arról, hogy egy egész csapat pszichológus igyekszik segítséget nyújtani a fogságból szabadultaknak és családtagjaiknak. Megjegyezte, hogy a volt foglyok zöme most leginkább csupán pihenésre, illetve valamilyen üdülésre vágyik a családjával. Ígéretet tett arra, hogy az ukrán állam egyszeri pénzbeli támogatást nyújt hamarosan nekik. Összeget nem nevezett meg, viszont Andrij Reva szociálpolitikai miniszter fejenként 100 ezer hrivnya segély kiutalására tett javaslatot.  

Kijev és az önkényesen kikiáltott két szakadár "népköztársaság" között szerdán jött létre a fogolycsere, ami a csaknem négy éve tartó fegyveres konfliktus alatt az eddigi legnagyobb létszámú volt, és amire majd két évet kellett várni. Az eredeti egyezségben a szakadárok 74 fogvatartott elengedésébe egyeztek bele, cserébe Kijevtől 306 ember szabadon engedését igényelték. A végleges adatok szerint Kijev 233 embert adott át a szakadároknak, a listán szereplő többi személy ugyanis elutasította, hogy átadják. Egy ukrán nő, akit azért börtönöztek be a szakadárok, mert az ukrán fegyveres erőknél szolgált, szintén a maradást választotta, arra hivatkozva, hogy ugyan ukránpárti nézeteket vall, de családtagjai a szakadár megszállás alatti Donyeckben élnek. 

Mindkét szemben álló fél kifejezte, hogy készek tárgyalni újabb fogolycseréről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?