Fico: a kormány szuverén, senki sem irányítja

Pozsony |

<p>Senki sem ér annyi, hogy a jó hírnevemet, vagy a Smer hírnevét kockáztassam miatta &ndash; jelentette ki Robert Fico miniszterelnök ma a közszolgálati Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában.</p>

A politikus elutasította, hogy a háttérből irányítanák, vagy hogy a Smerben háború folyna. „Ez egy szuverén kormány, élén a miniszterelnök áll, akit Robert Ficónak hívnak, és senki nem irányítja” – mondta, hozzátéve, hogy ahol korrupciógyanús ügyet lát, azt „oldani fogja”, mivel mindent ki akarnak tisztítani. A kormányfő elmondta, dolgoznak a garázscégek kiszorításán a közbeszerzési eljárásokból, és módosítani fogják a kórházak, és egyéb nonprofit szervezetek igazgatótanácsi tagjainak kinevezését is.  Fico szerint nem kell azt a látszatot kelteni, hogy Szlovákiában minden tiszta. „A különbség az én kormányom és a jobboldali kormány között az, hogy ha baj van, ez a kabinet cselekszik. Amikor Uhliarik úrnál (Ivan Uhliarik volt KDH-s egészségügyi miniszter – a szerk. megj.) annyi túlárazott vásárlás volt, távozott valamelyik miniszter?” – tette hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?