Gyöngyösi Ivett, Lugosi Dániel Ali és Boros Misi nyerte a versenyt

Budapest |

<p>A nagyok mezőnyében Gyöngyösi Ivett, a tinik közül Lugosi Dániel Ali, a kicsik között pedig Boros Misi nyerte a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok péntek esti döntőjét. A zsűri különdíját Demeniv Mihály vehette át.</p>

A korcsoportgyőztesek egy-egy fellépést nyertek a New York-i Avery Fisher Hall rendezvényteremben, a torontói Roy Thomson Hallban, illetve a miami Kravis Centerben, valamint elkészíthetik első saját lemezüket is.    A zsűri különdíját elnyerő Demeniv Mihály a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallban léphet fel.    A 21 éves Gyöngyösi Ivett zongorista a Zeneakadémia hallgatója, felkészítő tanára Dráfi Kálmán. A döntőben újra Chopint játszott, a zsűritag Kesselyák Gergely karmester szerint „olyan régiókban, ahol már nem is illik dicsérni, csak köszönni lehet".    A tinik mezőnyében a 15 éves klarinétost, Lugosi Dániel Alit ítélte legjobbnak a zsűri. A fiatal muzsikus a bécsi zeneakadémia és a budapesti Vörösmarty Mihály Ének-zenei és Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Johann Hindler professzor, mentora Szepesi János. Lugosi Dániel Ali a döntőben Carl Maria von Weber egyik klarinétversenyéből játszott részletet. A zsűritagok közül Batta András elismerte, hogy „Ali-függővé” vált, mint mondta, a fiatalember játékában mágikus erőt érez.    A legkisebbek közül a 11 éves Boros Misi bűvölte el legjobban a zsűri tagjait tehetségével. A zongorista a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola diákja, felkészítő tanára Megyimóreczné Schmidt Ildikó. A döntőben Haydn egyik zongoraversenyéből játszott egy tételt, olyan hatással, hogy a zsűritagok közül Szenthelyi Miklósnak zsebkendő után kellett nyúlnia. Batta András elmondása szerint az ifjú zongorista kifinomult ízlését csodálja leginkább, amellyel megszólaltatta a művet, kiemelve annak zenei „poénjait” is. A zsűri különdíját elnyerő Demeniv Mihály 23 éves, és a Zeneakadémián végzi harmonika-tanulmányait, felkészítő tanára Ernyei László. Péntek este egy dzsesszes-tangós improvizációval is átszőtt darabot adott elő hangszerén olyan újító módon, amelyet Kesselyák Gergely Liszt zongorajátékban tett újításaihoz hasonlított.    Csaknem kétezer hangszeres és énekes fiatal jelentkezett a tehetségkutató első évadjába. A péntek esti adásban a három korcsoportból már csak kilencen léptek színpadra, hogy megküzdjenek a győzelemért.    A nagyok közül Gyöngyösi Ivett zongorista, Foki Dániel énekes és Demeniv Mihály harmonikás, a tinik közül Tóth Bettina hárfás, Lugosi Dániel Ali klarinétos és Sándor Zoltán hegedűs, míg a kicsik közül Boros Misi zongorista, Szauer Bianka hárfás és Kiss Zoltán hegedűs versengett korcsoportjában az első helyezésért.    Míg a középdöntőkben a fiatalokat a Magyar Virtuózok Kamarazenekar kísérte, a péntek esti döntőben az MR Szimfonikusok kíséretével, Kovács János vezényletével játszottak a versenyzők. A műsor vendégeként színpadra lépett a The Piano Guys nevű amerikai formáció is két különleges slágerfeldolgozással.    A péntek esti döntő korcsoportgyőztesei még egyszer színpadra állnak majd, hogy megküzdjenek a Virtuózok "abszolút fődíjasának" címéért, a december 19-ei élő adásban (fináléban) azonban már a nézők szavazatai döntenek.    Másnap, december 20-án Virtuózok-gálaestet rendeznek a SYMA csarnokban a döntő szereplőinek részvételével. Ezen a gálaesten adják át a verseny további különdíjait, amelyeket hazai szimfonikus zenekarok, az Armel Operafesztivál és Molnár Levente operaénekes ajánlott fel.    A versenyzőket a döntőben kísérő MR Szimfonikusok már a pénteki adásban felajánlotta különdíját Boros Misinek, aki eszerint a 2015/16-os évadban felléphet a zenekarral.    A versenyről további információk a virtuozok.hu weboldalon érhetők el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?