Szlovákiában tesz hivatalos látogatást Áder János államfő szerdán

Budapest/Pozsony |

<p>Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök meghívására szerdán egynapos hivatalos látogatást tesz Szlovákiában Áder János államfő - közölte kedden a szlovák államfői iroda sajtóosztálya.</p>

Látogatását Áder János Pozsonyban kezdi, ahol délelőtt vendéglátójával tanácskozik a szlovák államfő székhelyén, a Grassalkovich palotában. A másfél órásra tervezett egyeztetés során a kétoldalú és a régión belüli együttműködés kerül terítékre, ezen kívül várhatóan szó esik majd az aktuális európai történésekről és külpolitikai eseményekről is - közölte a szlovák államfő irodájának sajtóosztálya.    Áder Jánost ezt követően Robert Fico szlovák kormányfővel is találkozik, majd a parlament épületében Peter Pellegrini házelnök fogadja. A látogatás záróeseményeként szerda délután a két államfő rövid látogatást tesz Galántán, a Kodály Zoltán magyar tannyelvű, valamint a Janko Matuska szlovák tannyelvű gimnáziumokban.    A szlovák-magyar államfői találkozóra három héttel a szintén Pozsonyban tartott államfői szintű V4-es találkozó után, és csak egy nappal a visegrádi négyek államfőinek Prágában csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozása előtt kerül sor. A mostani látogatás Áder János államfő harmadik pozsonyi hivatalos látogatása. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?