Összehasonlította a kórházakat az INEKO

Pozsony |

<p>A kórházak színvonalának és hatékony működésének komplex összehasonlítására tesz kísérletet az INEKO által a napokban indított honlap, a nemocnice.ineko.sk. Peter Goliaš igazgató szerint ugyan hatalmas adatmennyiséget dolgoztak fel, de még távol állnak attól, hogy komplex képet nyújtsanak.</p>

„Csak a jelenleg elérhető adatok alapján dolgozhatunk – mondta az igazgató. – Ezek – elsősorban a minőségindikátorok – nem veszik figyelembe például a betegek állapotát, diagnózisát, amivel a kórházba kerültek.” Ez azt jelenti, nem biztos, hogy az a kórház a legrosszabb, ahol a legmagasabb az elhalálozási arány. Ez azt is jelentheti, hogy súlyosabb eseteket kapnak, bonyolultabb műtéteket végeznek. Az sem biztos, hogy pontos kép alakítható ki a várólisták alapján sem. „A rövidebb várólista általában jobb eredményt jelent – tájékoztat Goliaš. – Kivételt jelent azonban az, ha a betegek egy konkrét műtőorvosra várnak, akivel el szeretnék végeztetni a beavatkozást. Ebben az esetben a hosszabb várólista éppen a betegek által érzékelt magasabb színvonalat jelenti.” 2013-ban például a legrövidebb időt a térdizület beültetésére a galántai kórházban kellett várni, mindössze 66 napot, míg a szakolcai kórházban 602 napos a várakozási idő. A betegekről való gondoskodásról reális képet adhatna a felfekvések vagy a kórházban „szerzett” fertőzések előfordulása – ha a kórházak erről valós adatokkal szolgálnának. „A kórházak irreálisan alacsony, gyakran nullához közelítő értékeket adnak meg. Még a külföldi csúcskórházak is ennél magasabb értékeket mutatnak ki, ezért a magasabb értéket bevalló kórházak valószínűleg becsületesebben töltik ki a statisztikákat” – állítja Goliaš. A honlapon nem csak a kórházak általános összehasonlítása és értékelése található meg, az adatok osztályokra lebontva szerepelnek. A honlap értékeli a kórházak gazdálkodását is, de a legfrissebb adatok itt is 2013-asak. A dunaszerdahelyi kórháznak a legkevesebb a teljes adóssága, 66 ezer euró – egy ágyra mindössze 140 euró jut –, a legrosszabbak az egyetemi kórházak, a Pozsonyi Egyetemi Kórháznak például 88 millió eurós tartozása volt, ami egy ágyra számítva 34 ezer eurót jelent. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?