Jemen: Az al-Kaida több tagja halt meg dróntámadásban

Szanaa |

<p>Vélhetően amerikai dróntámadásban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat legalább kilenc tagja meghalt Jemen déli részén, ahol továbbra is folyik egy amerikai túsz keresése - közölték helyi biztonsági források szombaton.</p>

 Azt egyelőre nem erősítették meg, hogy a dróntámadás része volt ennek az akciónak. Luke Somers fotóriportert 2013 szeptemberében rabolták el Jemen fővárosában. A terroristák internetes tevékenységét megfigyelő amerikai központ, a SITE csütörtökön azt közölte, hogy a birtokába került egy videofelvétel, amelyen az al-Kaida jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) azzal fenyegetőzik, hogy kivégzi a túszt. 

A terrorcsoport három napot adott követelései teljesítésére az Egyesült Államoknak. A felvételen Nászer bin Ali al-Anszi, a jemeni al-Kaida vezetője a követeléseket nem részletezte, csak annyit mondott, hogy Washington tudja, mik azok.

Luke Somers szabadon engedését kérte testvére egy szombaton közzétett videóban, apja pedig közleményt adott ki, amelyben Jemen és a jemeni nép barátjának nevezte a fiát. Az Egyesült Államok a világ legveszélyesebb terrorcsoportjai között tartja számon az Arab-félsziget al-Kaidáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?