Fico ismét a leggyengébb láncszemet áldozta fel

Pozsony |

<p>Zuzana Zvolenská a harmadik miniszter, aki a második Fico-kormányból távozik. A miniszterelnök sokáig nem változtatott a kabinet összetételén, igaz, a jelentős botrányok is elkerülték eddig a tárcavezetőket.&nbsp;</p>

Az első impulzust a Robert Fico számára sikertelen elnökválasztás hozta el. Nyomban a vereség után felmerült, a kormányfő megpróbál előre menekülni, és meneszt pár minisztert. Aztán két hónapig jegelték a témát, majd nyáron megtörténtek az első változások. Július 2-án, nem sokkal a Fico választási veresége miatt összehívott smeres rendkívüli kongresszus után Dušan Čaplovič és Tomáš Malatinský lemondott posztjáról. Komolyabb botrány egyikükhöz sem volt köthető, az oktatási miniszter távozásának elsődleges oka gyenge teljesítménye volt. Sok reformot hirdetett meg, majd felemás módon kezdte őket megvalósítani. A gazdasági miniszter leváltásának tényleges okairól azóta sem tudni. Malatinskýt Fico könnyen dobhatta, mivel független szakemberként került a kabinetbe, Čaplovič pedig nem tartozott a párt erős emberei közé, emellett egyik smeres „üzleti szárny” embere sem volt. Az ugyancsak pártfüggetlen Zvolenská távozása után már csak két, a Smerben hivatalosan nem tevékenykedő miniszter maradt a 15 tagú kormányban: Miroslav Lajčák külügy- és Tomáš Borec igazságügyi miniszter. Előbbi posztja betonbiztos, Fico bizalmi emberének számít, Borec esetleges leváltásáról ugyanakkor már többször hallani lehetett. Ezek a változások is azt mutatják, hogy Fico általában a kormány politikailag gyengébb tagjait tudja elmozdítani. Zvolenskánál rázósabb ügye volt pl. Ján Richter szociális ügyi miniszternek, ám őt megtartotta a kormányfő, Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter visszahívására is lett volna már elegendő ok. Tény ugyanakkor, hogy nem csak a Fico-kormány kommunikációja javult, az elmúlt két évben sokkal kevesebb volt a nagyot durranó botrány, mint az első Fico-kabinet négy éve alatt. Igaz, akkor is elsősorban a könnyen feláldozható minisztereknek kellett távozniuk, elsősorban a kisebb koalíciós pártok jelöltjeinek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?