Elbontották a Steve Jobs emlékére emelt iPhone-szobrot Oroszországban

<p>Elbontották a Steve Jobs emlékére egy szentpétervári egyetem kampuszán emelt iPhone-szobrot, miután a Jobs által alapított Apple amerikai informatikai óriáscég jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Tim Cook nyilvánosan vállalta homoszexualitását.</p>

A Nyugat-Európai Pénzügyi Szövetség (ZEFSZ) nevű orosz vállalati tömörülés közleményben jelentette be a honlapján, hogy "kénytelenek voltak" elbontani a két méter magas okostelefon-formájú emlékművet, miután az új cégvezető "nyilvánosan szodómiára hívott fel".     Az indoklás szerint az orosz törvények tiltják a "homoszexuális propagandát" a fiatalkorúak körében, ezért kényszerültek eltávolítani a szobrot a helyről, "fiatal hallgatók és tudósok közvetlen környezetéből".     Az orosz törvények védik a gyermekeket a hagyományos családmodellt tagadó információtól - hangoztatta a ZEFSZ, amely 2013 januárjában a hasnyálmirigyrákban két évvel korábban, 56 évesen elhunyt Steve Jobs emlékére a szobrot emeltette.     A vállalati szövetség közleményével szembehelyezkedve a TASZSZ orosz hírügynökség azt állította, hogy a Jobs-emlékművet a szentpétervári cégtömörülés valójában karbantartás miatt szerelte le.    Tim Cook múlt heti bejelentése után Vitalij Milonov szentpétervári regionális képviselő, a "melegpropagandát" tiltó, előbb saját kormányzóságában, majd szövetségi szinten is bevezetett törvény kezdeményezője javasolta, hogy tiltsák ki Oroszországból az Apple vezérigazgatóját. Az 53 éves Cook az eddigi legismertebb amerikai vállalatvezető, aki felvállalta másságát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?