A Slovan állítja, mindent megtett

Pozsony |

<p>Ki hibázott, hogy botrányba fulladt a múlt csütörtöki Slovan&ndash;Sparta labdarúgó Európa Liga-csoportmérkőzés? A pozsonyi klub tegnapi sajtótájékoztatóján végig azt hangsúlyozta, hogy mindent megtett, amit tehetett, hogy bebiztosítsa a mérkőzést, még többet is, amit a törvény előír.</p>

A Slovan–Sparta EL-meccset negyven percre meg kellett szakítani, mert néhány vendégdrukker áttörte a kordont, és rátámadt a hazaiakra. A lelátón több helyen verekedés tört ki, repültek a székek és a petárdák. A hazai nézők egy része a pályára menekült az agresszió elől, néhányukat a stadionba érkező rohamrendőrök megverték. Az égszínkékek részéről Dušan Tittel vezérigazgató, Zdeno Roman technikai igazgató és Marek Bednárik biztonsági menedzser állt tegnap az újságírók elé, hogy megmagyarázza a történteket. A klub képviselői szerint törvénymódosítás is kellene ahhoz, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló rendbontás, mert a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a rendőrség nem lehet jelen eleve a stadionban, a szervezőnek kell behívnia, ha a helyzet tarthatatlanná válik. A Slovan sportvezetői nagyon sajnálkoztak a történtek miatt, azonban úgy érzik, nem becsülték alá a helyzetet, s mindent megtettek azért, hogy rendbontás nélkül folyjon le a meccs.A kétórás maratoni sajtótájékoztató legfontosabb részleteit az alábbiakban közöljük. Hány rendező teljesített szolgálatot a Slovan–Sparta mérkőzésen?Bednárik: A Napoli elleni meccshez képest megnöveltük a rendezők számát. Az olasz csapat elleni találkozón 180 rendező és 30 önkéntes, míg a Sparta ellen 230 rendező és 30 önkéntes teljesített szolgálatot. Hányan voltak a Sparta-szurkolók?Roman: A cseh klub eredetileg 2000 jegyet kért tőlünk, de ennyit nem tudtunk nekik adni. A vendégszektor 950 férőhelyes, így ennyi belépőt adtunk a Spartának. A cseh klub figyelmeztetett minket, hogy a 950 drukker közül 300 problémás lehet. Visszakérdeztünk: ezek szerint problémás szurkolóknak adtak el jegyeket? Azt a választ kaptuk, hogy nem tudják a huligánokat azonosítani. A vendégek szektoráért, az oda eladott jegyekért a Sparta felelt. Miért nem álltak rendezők a vendégszektor melletti üres szektorban?Bednárik: A meccs biztosítása azon alapult, hogy dupla kerítés zárja el a vendégszektort a stadion többi részétől. Ezt a kerítést meg is magasítottuk. Azzal számoltunk, hogy ha át is törik ezt a kordont a vendégdrukkerek, elég idő lesz arra, hogy közbelépjünk. Miért nem tudtak mégis közbelépni, amikor a Sparta-huligánok átjutottak a kerítésen?Bednárik: Ez már nem az első kísérletük volt, előzőleg megpróbáltak betörni a pályára, de a rendezők különleges egysége – 35 sisakos, pajzsos, spray-vel felfegyverzett steward – visszaverte őket. Ekkor a huligánok a szektor felső részébe húzódtak, és oldalt próbálták meg áttörni a kordont. Ugyanebben a pillanatban azonban a lelátók mögött, a külső köríven is összecsapásokra került sor a pozsonyi és a prágai drukkerek között, így a rendezőknek ott kellett közbeavatkozni, ezért nem tudtak a tribünön intézkedni. Nem lehetett volna több rendezővel elejét venni egy ilyen helyzetnek?Tittel: Így is jóval több rendező volt a meccsen, mint amit a törvény előír, hiszen hivatalosan 17 rendezőnek kell lennie minden ezer nézőre. A Sparta ellen hétezer néző volt kint, ez 119 rendezőt jelent, a mieink 230-an voltak. A törvényen is változtatni kell, mert most jóval több rendező teljesített szolgálatot, mégsem volt elég. Az is fontos lenne, hogy azokat a drukkereket megbüntessék, akik átmásztak a kerítésen. Visszanéztem a videofelvételeket, az a Breznaník-mezes prágai huligán hosszú perceken át próbálgatta, hol tudna átjutni a kerítésen, rázta, rángatta. Ha mindenki látta, mit csinál ez a drukker, nem lehetett volna őt valahogy megfékezni?Bednárik: A rendezőnek nem az a feladata, hogy bemenjen a vendégszektorba, és kiemeljen embereket. Nincsenek arra kiképezve, hogy letartóztassanak valakit. Amikor a vendégdrukkerek áttörték a kerítést, azonnal hívtuk a rendőröket.Tittel: Az a gond, hogy a hatályos törvények szerint a rendőrök nem lehetnek bent eleve a stadionban. A 158-at kell felhívni, és kihívni őket. Pedig a jelenlétük talán elrettentő hatással lett volna a prágaiakra. Az, hogy valaki rángatja a kerítést, és keresi az átjutás módját, még nem elég ok arra, hogy kihívják a rendőröket?Bednárik: Nem. A nápolyiak nyolcvan percen át folyamatosan rázták a kerítést. Számunkra az jelentette az impulzust, hogy hívni kell a rendőröket, amikor át is törték a kordont. Milyen gyorsan értek ki a rendőrök?Bednárik: Pár percen belül. Mennyi az a pár? Kettő, négy, hat?Bednárik: Nem tudom, nem mértem stopperrel. Nem tisztem, hogy a rendőri beavatkozást értékeljem.Tittel: Szerintem kicsit későn értek be a rendőrök. De ez is csak a törvény tökéletlenségére mutat rá. Úgy kell megváltoztatni a jogszabályokat, hogy ne tudjon eljönni 300 prágai huligán, hogy egyszerűen ki tudjuk szorítani a stadionból azokat, akik nem a mérkőzés miatt jönnek. Tisztában voltak azzal, hogy sok ártatlan drukker a pályára menekült a rendbontók elől, ők pedig aztán a rendőröktől kaptak?Bednárik: Számukra egyértelműen az volt a legjobb megoldás, hogy a pályára futottak. Tudtunk erről, regisztráltuk, hogy a gond a lelátón van. Mihozzánk is eljutottak a hírek, hogy a vétlen drukkerek is kaphattak a rendőröktől, ezt nagyon sajnáljuk. Nem érzik úgy, hogy alábecsülték a helyzetet, és jobb szervezéssel meg lehetett volna előzni a történteket?Bednárik: Nem becsültünk alá semmit. A történtekből az a tanulság, hogy még extrémebb módon kell eljárnunk, még szigorúbb ellenőrzéseknek, még magasabb kordonoknak stb. kell lenniük. Mi megtettük a maximumot, de természetesen nem lehetünk elégedettek azzal, ami történt.Tittel: A Slovan nem követett el hibát a mérkőzés szervezésénél, amennyiben a törvény szerint cselekedett. Lehet, hogy a rendőrséggel való együttműködés nem volt ideális. Ki hibázott tehát, a klub vagy a rendőrség?Bednárik: Azok a szurkolók, akik nem azért jöttek ki a stadionba, hogy meccset nézzenek, hanem azért, hogy balhét csináljanak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?