Nagy lufipukkasztás Párkányban is

Párkány/Kéménd |

<p>A Felvidéki Kakukktojás (a nagy lufipukkasztás) című műsorával pénteken Párkányban vendégszerepel az Ifjú Szivek Táncszínház. Az előadást korábban Szencen, Galántán, Vágsellyén, Komáromban, Bősön, Dunaszerdahelyen és több kisebb településen is láthatta a közönség. A párkányi előadás azonban különleges lesz.</p>

„Az Ifjú Szivek táncosaira nagytestvérként tekintünk” – mondta Hégli Marianna, a párkányi Kisbojtár gyermek-néptánccsoport vezetője. Az Ifjú Szivek párkányi fellépésése előtt éppen ez a csoport – amely több generációnyi kiváló táncost és kultúrakedvelő embert nevelt ki – lép fel.

„A párkányi előadással harmadik szakaszához ért turnénk. Közönségünk eddig javarészt az előadás gyerekeknek és diákoknak szánt változatát láthatta. Párkányban viszont a Felvidéki Kakukktojás családi, kevésbé interaktív, de szórakoztató és ismeretterjesztő jellegét tekintve a gyermekelőadásokkal azonos verzióját láthatja a közönség. Biztos vagyok abban, hogy nemcsak a gyerekek, hanem szüleik és nagyszüleik is jól fognak szórakozni” – mondta Bartusz Réka, az Ifjú Szivek Táncszínház menedzsere.

A Felvidéki Kakukktojás (a nagy lufipukkasztás) című előadásra Szlovákia-szerte titokzatos matricák hívták fel a figyelmet. Az első lufipukkasztást sok találgatás előzte meg. Hégli Dusan, az Ifjú Szivek művészeti vezetője, az előadás rendező-koreográfusa szerint ez volt a reklámkampány lényege – így nem csak a tánc iránt érdeklődőket sikerült megszólítaniuk.

Az Ifjú Szivek táncosait nemcsak ebben az előadásban, hanem az ezzel párhuzamosan futó Hontalanításban és Pozsonyi táncokban is láthatja a közönség. „A Pozsonyi táncok zenekarunk közelmúltban megjelent albumára épül, már több helyen bemutattuk. A Hontalanítást kevés kivételtől eltekintve eddig csak Pozsonyban láthatta a közönség. Technikailag egyelőre nem tudjuk megoldani a tájolást” – nyilatkozta a menedzser.

A párkányi fellépés után az Ifjú Szivek Táncszínház szombaton 18 órakor Kéménden lép fel, majd egy kisebb közép- és kelet-szlovákiai turné következik. Tavasszal ismét visszatérnek Kelet-Szlovákiába, ahol a nagy lufipukkasztást a kisebb településeken is szeretnék bemutatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?