Ma is fenyeget a rabszolgaság

Pozsony |

<p>Ne válj rabszolgává! &ndash; ezzel a szlogennel akarja felhívni a figyelmet az emberkereskedelem veszélyeire az IOM Nemzetközi Migrációs Szervezet, amely a napokban indított kampányt Szlovákiában.&nbsp;</p>

„Az emberkereskedelem nagy hasznot termelő és gyorsan terjedő illegális üzlet világszerte” – mondta Zuzana Vatráľová, az IOM szlovákiai kirendeltségének a vezetője. Ez a szervezet biztosítja az áldozatok hazaszállítását, és segíti újbóli társadalmi beilleszkedésüket. 2006-tól 2014 augusztusáig 177 olyan személyt azonosítottak, akik emberkereskedelem áldozatául estek. Közülük 133-an elfogadták a szervezet segítségét, bekapcsolódtak az említett programba. Idáig 97 áldozatnak segítettek visszatérni Szlovákiába, és felkínálták nekik azt a lehetőséget is, hogy segítenek beilleszkedni a mindennapi életbe – e célból igénybe vehetik a szervezet szociális munkásainak szolgáltatásait.  A szlovákiai áldozatok mintegy felét Nagy-Britanniába viszik, de gyakori célország Hollandia, Belgium, Svédország, Németország, Csehország és Svájc is. Az emberkereskedelemnek kedvez, hogy az unió egyes tagállamaiban folyamatosan nő az igény az olcsó munkaerő és a szexuális szolgáltatások iránt, miközben Szlovákia sok régiójában rendkívül magas a munkanélküliség. „Az áldozatok számát olyan tényezők is befolyásolják, mint a kevés munkalehetőség, a rossz szociális környezet, a lakosság rossz anyagi helyzete, az alacsony iskolázottság. Az emberek kevés információval rendelkeznek a külföldi munkavállalás kockázatairól és az emberkereskedelem veszélyeiről” – részletezte Vatráľová.  Az áldozatok megsegítését célzó akció októberben indult Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, főleg azokban a régiókban, ahonnan a legtöbb áldozat származik. A kampány során ismertetik azokat az elérhetőségeket, ahová azok fordulhatnak, akik veszélybe kerültek vagy már áldozatul is estek, vagy akik azon gondolkodnak, hogy külföldön vállalnak munkát. Az utóbbiak tanácsot kérhetnek, segítenek nekik ellenőrizni a munkaközvetítő ügynökséget, a szerződést. A szlovákiai segélyvonal száma: 0800 800 818. A kampány főleg ott lesz látható, ahol az emberek a leggyakrabban megfordulnak, mielőtt külföldre utaznak: az autóbusz-állomásokon, pályaudvarokon. A hagyományos plakátok, matricák mellett menetjegyeken is megjelenik majd a kampány. Szlovákiában főleg Kassa megyére összpontosítanak.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?